A Ferrari főnök szerint a finnek mindig van baja valamivel.
Habár a múlt hétvégi szingapúri futamon a finnek sikerült megszereznie az évben a második dobogós helyezését a harmadik helyével, megint alulmaradt a csapattársa ellen folytatott küzdelemben, aki egy domináns győzelmet aratott. Räikkönen szerint egy szimplán azért történt, mert az ő autójával gondok voltak, a főnök, Maurizio Arrivabene véleménye azonban az, hogy itt a világon semmi probléma nem volt, csak megint hisztizik a finn.
Ha nem Vettel nyerte volna a futamot, akkor Räikkönennek elégedettnek kellett volna lennie, mert a harmadik hely idén teljesen jónak számít. A finn azonban csak kis elégedettséget fejezett ki az interjúkban, és hozzátette, hogy már megint rossz a Ferrari. Arrivabene nem vette komolyan ezt a kijelentést, tekintve hogy a Räikkönen féle elégedetlenkedések már teljesen megszokottak házon belül.
„Kimi mindig panaszkodik. Semmilyen probléma nem volt. A szokásos felállás, amikor állítjuk be az autót az az, hogy Seb csöndben van, Kimi meg ordítozik össze-vissza.”
Amikor arról kérdezték Arrivabenét, hogy mi a véleménye a két pilóta közti különbségről, azt válaszolta, hogy nem szeretné összehasonlítani őket teljesítmény alapján. „
„Monzában Kimi nagyon, nagyon erős volt, itt pedig Sebastian. Seb nagyon szereti ezt a pályát, és nagyon is jól megy neki. Nem akarom összehasonlítani a pilótáimat. Mindketten a pódiumon voltak és nekem ez elég.”