A Ferrari főnöke szerint jó ötlet volt a finnt 2016-ra is megtartani.

Maurizio Arrivabene megvédte Kimi Räikkönent, szerinte ugyanis a Ferrari jól döntött, hogy adtak a finn számára még egy esélyt. Az idei év első felében még bőszen kritizálták Räikkönent, amiért nem teljesít már annyira jól, és a csapattársa, Sebastian Vettel is megveri. Úgy tűnt akkor, hogy az olaszok lecserélik 2016-ra a honfitársára, Valtteri Bottasra. A csere azonban nem történt meg, Räikkönen maradt a Ferrarinál, Bottas pedig a Williamsnél.

Räikkönen új szerződése csak egy évre szól, ezzel is motiválva a finnt, hogy nyújtson egy kicsit jobb teljesítményt jövőre, vagy ténylegesen repül. A finn nem annyira bízik magában és a Ferrariban, hogy sokkal jobb eredményeket reméljen jövőre, de a főnöke, Arrivabene bízik benne.

„Ha elcseréltük volna Kimit másra, az egy hiba lett volna” – nyilatkozta Arrivabene a spanyol Movistarnak.

A csapatfőnök talán azért is lehet ezen a véleményen, mert anno Räikkönen nem annyira jött ki Fernando Alonsóval, viszont Vettellel most nagyon jól elvannak.

„Nagyon örülök, hogy Kimi egyensúlyt tudott hozni a csapatba. Látjuk, ahogy folyamatosan jobb teljesítményre ösztönzi Sebastiant, és ez nagyon fontos a számunkra. Kimi sajnos nagyon sokszor volt balszerencsés idén, de látjuk rajta, hogy nagyon keményen dolgozik.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Új emblémát jelentett be a Honda, hamarosan az autókra is felkerül

Egy pilótával több pénzt keresett a Red Bull, mint a Ferrari Hamiltonnal és Leclerc-rel összesen

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés