A rendkívüli teljesítmény maradt, a gyönyörű forma maradt, és a nyári melegben mégiscsak jobb, ha a klíma helyett a menetszél hűt.

Akár szándékos, akár véletlen az időzítés, el kell ismerni, egy kabriót kevés dologgal lehet jobban eladni, mint olyan szintű hőséggel, amilyen momentán szinte az egész északi féltekén tombol, a lelkes előrendelőket pedig valószínűleg az sem nagyon érdekli, hogy mire a kocsi megérkezik, már rég nagykabátot fognak hordani. A hideg ellen pedig a menetszél sem véd, így legfeljebb a vászontetőben bízhatnak majd, amely 14 másodperc alatt nyílik ki teljesen.

A DBS Volantét nyugdíjba küldő kocsiról nagyon sok újdonságot nem tudunk mondani, ugyanis kívül-belül szinte teljesen megegyezik a kupéval, bár annál egy kicsit nehezebb lett (kilenc kilogrammal, egész pontosan) és a csomagtartó valamint a hátsó szárny kialakítása is változott egy kicsit. Bár egy kabriónál nem a legfontosabb szempont, azért leírjuk, hogy a csomagtér elég jelentősen, 50 százalékkal megnőtt az elődhöz képest, így már 279 liter áll a rendelkezésünkre.

A teljesítmény nem változott a Vanquishez képest, így a Volantében is az 573 lóerős, hatliteres, V12-es AM11 motort találjuk, hatfokozatú automata váltóval és hátsókerék-hajtással. A kocsi Németországban 265 ezer euróért lesz kapható, vagyis közel 80 millió forintot kell leszurkolnunk, ha azt szeretnénk, hogy egy ilyen szépség álljon a garázsunkban.

Ha még több szép nyitott tetejű kocsit szeretnél látni, olvasd el a legmenőbb kabriókról szóló cikkünket is!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés