Két generáció után elhagyja az Auris nevet a Toyota, a kompakt autójának legújabb generációja már egységesen Corolla néven mutatkozik be mindenhol a világon. Hozzánk háromféle karosszériával, kétféle hibrid hajtással jön, jövőre.

2006-ban vezette be az Auris nevet a Toyota, azzal a szándékkal, hogy feljebb pozícionálja a népautónak tartott Corollát. A lépcsőshátú továbbra is a klasszikus néven folytatta, de az ötajtós és az időközben megérkező kombi már Auris lett, egészen mostanáig. A japán márkánál bejelentették, hogy a jövőre érkező utód minden változatát Corollának fogják hívni. Íme:

Jól bejáratott nevet élesztenek újra a Toyotánál,

hiszen a legelső Corolla 1966-ban mutatkozott be, és az eddig elkelt 45 millió példányával a világ egyik legeladottabb autójának számít. Az Auris csak nálunk jelentett kitérőt, a világ más tájain, így Japánban, Ausztráliában vagy az Egyesült Államokban mindig is Corolla volt a típus neve, ott már kapni az új modellt is, ami így néz ki:

Az idei genfi autószalonon még Auris Concept néven leleplezett európai prototípus szériaváltozata tehát már nálunk is Corolla lesz, az ötajtós ferdehátú és a kombi változatot az őszi párizsi szalonon mutatják be, és nem sokkal később a négyajtós szedán is megjelenik. A kereskedésekbe csak 2019-ben érkezik meg az autó, aminek az amerikai változatát belülről is meg tudjuk mutatni:

Sejteni lehetett, hogy a Toyota nem bajlódik a dízelekkel, hanem inkább kétféle hibridet készít az új Corollához.

Az eddig is kapható 1,8 literes, 122 lóerős modell mellé érkezik a 2 literes, 180 lóerős sportos hibrid, és nem kell tartanod attól, hogy a névváltással unalmasabb lenne a típus: minden eddiginél fiatalosabb formát terveztek neki.

Nézd meg, milyen volt a genfi prototípus:

Most már jól is néz ki a vadonatúj Toyota Auris

Nem lesz belőle dízel, jön viszont egy sportos hibrid.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés