Sima Max Verstappen-pole Ausztráliában.

Az Ausztrál Nagydíj versenyhétvégéjének szabadedzésein úgy tűnt, hogy Melbourne-ben a Ferrarinak áll a zászló: Charles Leclerc az FP2-t és az FP3-at is elvitte, igaz a harmadik gyakorlásnál már igencsak karcsú volt a monacói előnye, ugyanis Max Verstappen, Carlos Sainz Jr. és Lewis Hamilton is egy tizeden belül volt hozzá képest.

Az utolsó szabadedzéssel összhangban pedig az időmérő is izgalmasan alakult, de csak a kvalifikáció utolsó, Q3-as szakaszáig, amikor is mintha a Red Bull feljebb tekerte volna a motorját – legalábbis a világbajnoki címvédőjük esetében –, ugyanis

Verstappen hatalmas fölénnyel szerezte meg szezonbeli harmadik időmérőjén a harmadik pole pocízcióját.

A holland közel három tizedet adott a második Sainznak, míg a második sorba kvalifikáló Sergio Pérez és Lando Norris mintegy négy tizeddel maradtak el tőle.

Így néz ki az Ausztrál Nagydíj időmérőjének végeredménye:

Meglepő, hogy a Mercedesek csak küszködtek, ezt jól mutatja az is, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton például már a Q2-ben búcsúzott.

A futam – magyar idő szerint – vasárnap 05:00-kor rajtol el, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Formula1.com, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Három pilóta sem lehet ott a 2025-ös rajtrácson a jelenlegi mezőnyből

A három távozó pilóta helyére viszont csak egyetlen teljesen újonc érkezhet.

Megvan, ki válthatja Lewis Hamiltont a Mercedesnél?

Nem járna rosszul vele a Mercedes, az biztos.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
32% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés