A sci-fibe illő automata buszok a Milton Keynes-i pályaudvar és a belváros között fogják szállítani az utasokat 2017-től.

A 2017-re megvalósuló projekt tervezői egyelőre száz automata járműben gondolkodnak, amelyek a Milton Keynes-i pályaudvar és a belváros között fogják szállítani az utasokat, de ha a kezdeményezés sikeres lesz, később akár az egész városra, sőt, más városokra is kiterjeszthetik a rendszert.

Az Ultra Podnak elnevezett kapszulákat egyébként már két éve tesztelik a londoni Heathrow repülőtéren, és ez alatt az idő alatt egyetlen balesetről sem érkezett bejelentés. Ez mondjuk annyira nem meglepő, hiszen az elektromos hajtású járművek legfeljebb 20 km/h-val tudnak közlekedni, miközben – a Google vagy az Audi robotautóihoz hasonlóan – HD felbontású kamerákkal és szenzorokkal figyelik a környezetüket. A járművekbe egyszerre négy utas fér el csomagokkal együtt, leinteni őket pedig egy okostelefonra telepíthető alkalmazással lehet.

A projekt elsőre szürreálisnak tűnik, de van egy olyan érzésünk, hogy a következő években jócskán megszaporodnak majd az ehhez hasonló, ma még hihetetlennek tűnő elképzelések – elvégre a Nissan ígérete szerint 2020-ban már robotautókkal közlekedhetünk. Meg talán négyes metróval is, bár az már tényleg maga lenne a csoda.

(Forrás: Gizmodo, Fotó: Ultra Global Prt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
43% Igen, de menedzselhető.
43% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés