Még csak pár napja, hogy a Rimac bemutatta az elektromos szuperautójának gyártásra kész változatát, máris itt a Nevera első gyorsulási versenye.

Megtartotta a koncepcióautó paramétereit, de ha lehet, még jobb lett a Rimac elektromos szuperautója, és a Nevera máris megmutathatja egy gyorsulási versenyen, mire képes. A horvát márka alapítója, Mate Rimac és a Carwow arca, Matt Watson gyorsultak egymás ellen egy üres kifutópályán.

A versenyre a Ferrari legerősebb sportautója érkezett, az SF90 Stradale,

aminek 4 literes biturbó V8-as motorja már önmagában is 780 lóerőre és 800 Nm-re képes, a három elektromotorral együtt a teljesítménye eléri az 1000 lóerőt, ezért nem jelent gondot két másodperc körüli idő alatt gyorsulni nulláról százra.

Az ellenfele azonban még ennél is elképesztőbb, hiszen a Rimac Nevera négy elektromotorja összesen 1914 lóerős és 2320 Nm a nyomatéka,

ezért 1,97 másodperc alatt gyorsul százra. Mégsem dőlt el előre az eredmény, a jóval izmosabb Rimac ugyanis mintegy 400 kilogrammal nehezebb is a Ferrarinál.

A két szuperautóval több versenyt is futottak, de a Ferrarinak még tökéletes rajt esetén sem volt esélye a Rimac ellen. A futamok során a Nevera még nemhivatalos gyorsulási rekordot is döntött, amikor 8,62 másodperc alatt tudta le a negyed mérföldet, amihez a Bugatti Chironnak is 9,4 másodpercre van szüksége, az SF90-nek pedig ennél is többre.

Ez is érdekelhet:

Nevera lett a Rimac elektromos szuperautójának neve

Lehet készíteni a bankszámlát, de nem lesz olcsó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés