Toto Wolff szerint a folyamatos rivalizálás gyengíti a csapatot.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a csapata kénytelen lesz pilótafelállást váltani, ha Lewis Hamilton és Nico Rosberg elmérgesült kapcsolata nem javul. Az istálló októberben már a második egymást követő évben elvitte a konstruktőri világbajnoki címet, míg két pilótájuk, Hamilton és Rosberg első és második helyen végeztek a bajnokságban, egy hatalmas versengés eredményeként.

Woff, aki egyébként a Williams csapat részvényese is, azt javasolta, hogy ha a két pilóta ellenségeskedése rossz hatással lesz a csapatra, akkor az egyikkőjüktől meg kell majd válniuk.

„Olyan helyzetbe kerültünk, hogy ha egy-kettőben végzünk az élen, akkor az egyik pilótánk mindig nagyon mérges és elégedetlen lesz. És ez befolyásolja a csapatot is, hiszen így nem tud az egyik fele őszintén örülni a közös sikernek. Ez egy olyan dolog, aminek véget kell vetni.”

„Úgy döntöttünk anno, hogy két egyformán erős pilótánk lesz, és nem is szólunk bele a harcukba, annak érdekében, hogy a csapat jobban tudjon fejlődni. Nagyon tudatos döntést hoztunk 3 éve ezzel. De most, hogy így alakulnak a dolgaink, már nem biztos, hogy ez a legjobb szemlélet.”

„A személyiség és a karakter a csapaton belül a legfontosabb dolog, ami a siker felé visz. Ha azt érezzük, hogy már nem pozitív dolgok ezek, akkor sajnos meg kell válnunk valakitől.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni