Felduzzasztanák a Forma–1 létszámát, de nem minden áron.

Az FIA-elnök Jean Todt már többször is beszélt arról, hogy szeretnék, ha a jelenlegi 10 csapat helyett a közel jövőben ismét 12 istálló alkotná az F1 mezőnyét. A sportág elnöke, Chase Carey szerint is ez lenne az ideális szám, ugyanakkor elmondta, hogy olyan csapatokat látnának szívesen a sportágban, amelyeket nemcsak az F1-ben való szereplés szenvedélye hajt, de jól működő, azaz pénzügyileg stabil üzleti vállalkozások is lennének egyben:

„Elsődleges célunk, hogy az egészségesen működő csapatokkal bővüljön az F1, valamint hogy a minőség felülmúlja a mennyiséget. (...) A sportágnak és a szurkolóknak sem érdeke, hogy az új csapatok a mezőny végén szenvedjenek, ezt mindenképpen el akarjuk kerülni.”

A 2010-es években három istállóval, a HRT-vel, a Lotusszal és a Virginnel bővült a sportág, ám néhány éven belül mindegyik elhagyta a száguldó cirkuszt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.