Maga Toto Wolff csapatfőnök utalt rá.

Sebastian Vettel a szezon végén elhagyja a Ferrarit. Egyelőre csak sejteni lehet, ki lesz az utódja – az olasz sajtó kedden este arról írt, hogy a maranellóiak 48 órán belül bejelentik Carlos Sainz Jr. szerződtetését –, ahogy az is eléggé képlékeny, mi lesz magával a némettel.

Szépen búcsúzott Vetteltől Leclerc

A csapattárs már el is köszönt a némettől, hálás mindenért.

Ott van a visszavonulás lehetősége, de a négyszeres világbajnok erről egyelőre hallani sem akar. Vettel nevét az utóbbi időben leginkább a McLarennel hozták össze, a Renault is felmerült, sőt, az elsőre egészen vadnak tűnő pletykák még a Mercedesszel is összeboronálták.

A legvalószínűbb, hogy Vettel a McLarenhez igazol, bár olyat is lehetett hallani – ráadásul magától a szinte mindig jól értesült Leo Turrini F1-es újságírótól –, hogy Daniel Ricciardo már alá is írt 2021-re a wokingiakhoz, vagyis lehet, hogy mégis a Renault lesz a befutó, hacsak nem csap le a Mercedes Vettelre.

A német már korábban utalt rá, hogy a Mercedeshez igazolhat, most pedig Toto Wolff csapatfőnök tette meg ezt:

„Seb nagyszerű pilóta és személyiség, bármelyik F1-es csapat számára hatalmas érték lenne. Ami a jövőt illeti, mi elkötelezettek vagyunk a jelenlegi pilótáink felé, de természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a fordulatot.”

Az Mercedesnél egyébként Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak is lejár a szerződése az idény végén. Előbbi több mint valószínűleg maradni fog, utóbbi jövője ugyanakkor közel sem biztos a címvédőnél. Azzal azért a Mercedesen is tisztában lehet, hogy a Hamilton-Vettel pilótapáros a két dudás egy csárdában tipikus esete lenne...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Akár ilyen is lehet a Cadillac első F1-es autója

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés