Meglepetésre az Opel elárulta, hogy a Manta elektromos változatán dolgozik, és a villanymotoros veterán sportkupéból fel is villantott egy részletet.

1970-ben mutatta be az Opel a Kadett és a Rekord közé pozícionált új modelljét, és a középkategóriás Ascona azonnal népszerűvé vált. A két- és négyajtós szedán, valamint kombi karosszériával kínált típus pedig egy sportkupét is kapott testvérnek, ez lett a szintén ’70-ben leleplezett Manta, ami generációkon keresztül az Opel elérhető álomautója volt.

A Manta ma már egyre kevésbé elérhető álom

Az Opelnél nem olyan régen elővették a Mantát,

hiszen az 1975-ig gyártott első generáció jellegzetes orráról mintázták a márka újonnan bevezetett arculatát, a fényszórók közti fekete maszkot. A stíluselemet a Crossland és a Mokka már megkapta, és jobb lesz megszokni, hogy mostantól minden újonnan bemutatott Opelre felkerül.

Hamarosan az eredeti Manta is visszakaphat valamit a Mokkától,

az Opelnél ugyanis bejelentették, hogy a legendás sportkupé elektromos változatán dolgoznak. A Manta GSe ElektroMOD névre keresztelt prototípus egyedi darab lesz, jellegzetes sárga színben, fekete motorházfedéllel, és az előzetes fotója szerint a Mokkához hasonló modern fényszóró kerül rá.

A neve az 1971-ben készült Elektro-GT prototípusát idézi, amivel abban az évben több rekordot is megdöntött az Opel,

a két darab 120 lóerős villanymotorral szerelt sportkocsi 189 km/órás sebességre gyorsult egy kilométeres távon. Kíváncsian várjuk az elektromos Mantát, és annak még inkább örülnénk, ha az Opel újra gyártana sportkupét ezen a néven.

Ez is érdekelhet:

Ha szereted az Opeleket, ezt a videót imádni fogod

Minden típus benne van, amiért rajongani lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában