A Volkswagen is tervezett erősebb változatot a hetes Golfból, de az nem vált valóra, a tuningcégek azonban elkészültek az izmosítással.

Most érkezik a kereskedésekbe a nyolcas Golf, amiből még csak a GTI-t mutatta meg a Volkswagen, de biztosan lesz belőle izmosabb is. Az előző szériából ez volt az összkerékhajtású Golf R, amiben a 2.0 TSI teljesítményét 310 lóerőre növelték, és már gyárilag is 4,6 másodperc alatt gyorsult százra.

4,6 alatt van százon, pedig teljesen gyári ez a Golf

Persze a legerősebb széria Golfról van szó. Apukák, figyelem: kombi is van belőle!

A Volkswagennél tervezgettek egy erősebb, 400 lóerős kivitelt is, de annak csak a prototípusával készültek el, a dízelügy miatt nem lett belőle semmi. A tuningcégek pótolták a hiányosságot, az Abt például simán megcsinálta a 400 lóerős változatot a Golf R-ből.

Az Abt meglépte a Golffal, amit a Volkswagen még nem

400 lóerőt hoztak ki a Golf R-ből.

Ha még izmosabbat kerestél, akkor most megkaphatod: egy másik német műhely, a Manhart készült el a 450 lóerős kivitellel.

A kétliteres motor új, nagyobb turbótöltőt kapott, a nyomatéka 400-ról 500 Nm-re nőtt, és a kipufogót is hangosabbra cserélték.

A feketében egészen jól mutató Golf R közben megőrizte a visszafogott külsejét,

szinte csak a 19 colos kerekek, az első lökhárító alsó légterelője és a matricák különböztetik meg a gyári változattól. A Manhart összesen csak 10 példány építését tervezi az RS 450-ből.

Ez is érdekelhet:

Az új Golf GTI hibrid nem lett, de erősebb igen

Dízel és zöld rendszámos hibrid változata is jön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés