Az utolsó körök hozták meg a váratlan fordulatokat.

Egy örült drámai véghajrát hozó futamon Sergio Pérez nyerte az Azeri Nagydíjat a 11. helyről rajtoló Sebastian Vettel és Pierre Gasly előtt

– az első tízbe Charles Leclerc, Lando Norris, Fernando Alonso, Cunoda Júki, Carlos Sainz Jr., Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen végzett:

Öt körrel a vége előtt jött a dráma

A versenyt szinte végig vezető Max Verstappen ugyanis az élről esett ki öt körrel a vége előtt, bal hátsója ugyanis defektet kapott, aminek következtében autója a falnak vágódott – az 51 körös futamot a 49. körben piros zászlóval félbe is kellett szakítani:

Egyébként nem a holland volt az egyetlen, aki így járt: Lance Strollnak is a bal hátsója adta meg magát és csapódott nagy tempóval a falnak – a karcolás nélkül megúszta a 22 éves pilóta.

Sokáig úgy tűnt, hogy a piros zászló egyben azt is jelenti, hogy a hátralévő két kört már nem kell teljesítenie a mezőnynek, de a sportfelügyelők az újraindítás mellett döntöttek.

A futam végül állórajttal folytatódott, és itt jött az újabb fordulat, ugyanis úgy tűnt, hogy a második helyről induló Hamilton meg tudja előzni Pérezt, ám a hétszeres világbajnok elfékezte magát és a bukótérben kötött ki, végül pedig csak a 15. helyen ért célba – vagyis a címvédő csapat lenullázta magát Bakuban, mivel Valtteri Bottas sem szerzett pontot, a finn csak a 12. lett.

Ez azt jelenti, hogy Verstappen és Hamilton is lenullázta magát, vagyis a világbajnoki pontversenyt továbbra is a holland vezeti a brit előtt a pilóták között. A konstruktőröknél pedig a Red Bull tovább növelte előnyét a Mercedesszel szemben.

Eközben...

Russell dobhatja a Mercedest

Kifuthat az időből a címvédő.

Verstappen leléphet a Red Bulltól

A sikerek ellenére ez is simán benne van a pakliban a menedzsere szerint.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.