Charles Leclerc-től motorhiba vette el a győzelmet, Sebastian Vettel pedig csak saját hibájának köszönheti az ötödik helyet.

Leclerc szinte végig vezetve a Bahreini Nagydíjat a hajrában bukta a futamot: a Ferrari-motorja, pontosabban a hőenergia-visszanyerő adta meg magát 9 körrel a vége előtt – UPDATE: más okozta a meghibásodást.

Bár ekkor még a monacói előnye megnyugtató volt, a műszaki hibának köszönhetően Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is hamar megelőzte – valójában az is csoda, hogy a fiatal Ferrari-pilóta (a harmadik helyen) célba ért egyáltalán.  És ehhez az is nagyon kellett, hogy az utolsó két körre bejöjjön a Safety Car.

Leclerc vigaszdíja, hogy ő autózta a leggyorsabb kört, így az azzal járó plusz egy pontot is megkapta.

A Ferrari drámája Vettel hibájával teljes: a 38. körben a német nagy csatában volt Hamiltonnal, aki a 4-es kanyarban el is tudott menni mellette. Vettel túl korán gyorsított ki, majd megpördült, amivel...

...nemcsak tempót veszített, de le is radírozta a gumijait, aminek köszönhetően az autó berezonált és nem sokkal később a lekörözött bolyba kerülve valósággal lerobbant a komplett első szárnya – ment is a bokszba:

A Mercedes tehát a szerencsének köszönhetően kettős győzelmet aratott a szahíri futamon, miközben Leclerc első dobogós helyezése motorhibája ellenére is összejött. És örülhet Lando Norris (McLaren) és Alexander Albon (Toro Rosso) is, mindkét újonc először szerzett pontot az F1-ben:

Formula 1 on Twitter

LAP 57/57: RACE CLASSIFICATION Agony for Leclerc ? Norris and Albon get their first points in F1 ? #BahrainGP ?? #F1

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés