Előzetest még nem láttunk róla, de már dolgoznak a The Grand Tour harmadik évadán, amiben Clarkson, Hammond és May újabb egzotikus helyekre utaznak. Jeremy pedig londoni parkolóőrként is kénytelen lesz helyt állni.

Két évad után még mindig tele van ötletekkel a The Grand Tour stábja, aminek igazolásaként Jeremy Clarkson londoni parkolóőrként tűnik fel a műsor harmadik szériájában, olyan bajusszal, amit Clouseau vagy Poirot felügyelő is megirigyelne tőle.

Mást még nem tudni az új évadról, de hamarosan várhatjuk az előzeteseket, Clarkson, Hammond és May posztjaiból pedig kiderül, hogy az év során Detroitban és Kolumbiában is járt a stáb. A The Grand Tour harmadik évada 2018 végén kerül fel az Amazon Prime oldalára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában