A volt pilóta szerint a holland ifjút semmi sem állíthatja meg.

Gerhard Berger, volt Forma-1-es pilóta szerint Max Verstappen lenyűgöző első éve a Toro Rossóval tökéletes első lépés volt a világbajnoki cím felé, hiszen mindenki felfigyelt a fiatal tehetségére.

A többség csak nevetett, amikor a Toro Rosso bejelentette, hogy egy 17 éves fiú fogja vezetni a 2015-ös autót, azonban a nevetések elhalkultak, amikor Verstappen halmozni kezdte a jó eredményeket. Összesen 49 pontot szerzett (ami jóval több, mint amit Fernando Alonso és Jenson Button együtt összegyűjtöttek), kétszer lett negyedik, és Malajziában minden idők legfiatalabb pontszerzője lett.

Verstappen díjat díjra halmozott év végén az FIA gálán, azonban Berger szerint ez még csak a kezdet, és egy nap biztosan világbajnok lesz.

„Max szuper munkát végzett idén. És ez azért is kiemelkedő, mert ezekre az eredményekre már rögtön az első évében képes volt. Ha így folytatja, akkor egyszer még világbajnoki trófeát is szorongathat” – nyilatkozta a volt Ferrari és McLaren pilóta a német Bildnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés