Korlátozzák Las Vegas jellegzetes gömbkivetítőjét.

A hétvégén Las Vegasba látogat a Forma–1 mezőnye, a futam körül pedig igencsak nagy a felhajtás, ami azt is jelenti, hogy látványosságban nem lesz hiány – elég, ha csak megnézzük, milyen show keretében mutatták be a pilótákat a versenyhétvége megnyitóján:

A látványossághoz persze hozzátartozik a város hatalmas, 150 méter magas, gömb alakú arénája, a Sphere, ami kívül (és belül is) végig LED-fallal van borítva (ez a világ legnagyobb ilyen kijelzője), vagyis amolyan éjjel-nappal működő gigantikus LED-kijelzőként/reklámtáblaként is funkcionál. Ezt természetesen az F1 is kihasználja – például így:

A gömb jól látható az autók pilótafülkéjéből, amivel kapcsolatban aggodalmak merültek fel. Éppen ezért a pilóták biztonsága érdekében a sportág és az FIA megállapodott abban, hogy nem minden színt lehet majd megjeleníteni a Sphere-en a versenyhétvége során:

az edzések és a futamok során tilos lesz használni a sárga, a kék és a piros színeket, hogy ne tereljék el a pilóták figyelmét, akik hasonló színjelzésekre figyelnek a körözés közben a pálya széli LED-kijelzőkön.

(Forrás: Motorsport.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Verstappen kritikája: Csak a show-ért megyünk oda, mintsem magáért a versenyzésért

Max Verstappen nincs elragadtatva attól, hogy Las Vegasban fognak versenyezni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.