A Black Series kiadásnak már hagyománya van a Mercedesnél, és a legújabbat az AMG GT-ből építették. A csúcsmodell sokkal izmosabb lett, mint az eddigi legerősebb GT R.

A Mercedes több változatot is kínál az AMG GT-ből, de egyiknek a teljesítménye sincs még a közelében sem annak, amit az új Black Series kínál.

Megújult formában hódít tovább a Mercedes-AMG GT

A belseje is megkapta a legmodernebb kütyüket.

A választékban eddig az 585 lóerős GT R volt a legerősebb, de az újdonságban a 4 literes biturbó V8-as motor 730 lóerőre képes, a legnagyobb nyomatéka 800 Nm, ami kétezres fordulatszámtól vethető be.

A teljesítmény növeléséhez új a vezérműtengely, a kipufogócsonkok és nagyobbra cserélték a két intercoolert, valamint a hétfokozatú duplakuplungos váltót is megerősítették.

Az AMG GT Black Series ezzel 3,2 másodperc alatt éri el a százat, és 9 másodperc alatt kétszázon van, a végsebessége 320 km/óra.

Alaposan áttervezték az aerodinamikát, amivel a Black Series az AMG GT versenyváltozatát idézi.

Nagyobb a hűtőmaszk, minden légterelő elem szénszálas anyagból készült, a hátsó szárny elektromosan is állítható, és a padlót is szinte teljesen beburkolták. Az eredmény: a csúcsmodell 400 kilogramm leszorítóerőt termel 250 km/óránál.

Az utastérben szénszálas kagylóüléseket találunk nappabőr és mikroszálas kárpittal, narancsszínű varrással,

a kilincseket behúzók helyettesítik, mint a versenyautókon. Aki tényleg a versenypályán vezetné, kérheti a Track Pack csomagot, amiben titánium bukókeret, négypontos biztonsági öv és tűzoltó készülék is van.

A Black Series nevet nem először használja a Mercedes, már a C 63-ból és CLK 63-ból, az SLK 55-ből és az SL 65-ből, de az SLS AMG-ből is készült ilyen kiadás. Az AMG GT Black Series képességeihez hasonlóan az ára is a versenyautókéhoz hasonló, 335 ezer euróért rendelhető, ami 116 millió forintot jelent.

És narancsban is nagyon ütősen mutat:

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés