Hátsókerék-hajtás? Hosszmotor? Sorhat? Nem, nem és nem. Lehet ettől még igazi BMW az új 1-es?

Soha ne mondd, hogy soha! Ezt a közhelyt az alapvetést felejtették el vagy ignorálták a BMW marketingesei, amikor úgy tizenöt évvel ezelőtt reklámkampányt dolgoztak ki arra, hogy az elsőkerék-meghajtást – finoman szólva – kevésbé jónak tüntessék fel. Mivel a BMW akkoriban kizárólag hátsó- vagy összkerékhajtású típusokat gyártott, ez jó ötletnek tűnt, hiszen a legnagyobb konkurenseknek, a Mercedesnek és az Audinak is volt elsőkerekes kocsija. Csak ugye az a mondás…

Nem újdonság, hogy egy BMW-nek egyáltalán nem jut hajtás a hátsó tengelyére, a 2-es sorozat Active Tourere is alapvetően elsőkerekes, volt is némi hörgés, amikor megjelent, ám az jellegénél fogva nem igazi, sportos BMW. Az 1-es sorozat megjelenésekor, 2004-ben viszont éppen az volt a különlegessége – amellett, hogy a márka alsóbb osztályba lépett –, hogy a kompakt kategóriában is megtartották a hátsókerék-meghajtást. Az úgy a jó, abból nem engednek.

Az akkor volt, most 2019 van, megjelent az F40-es kódú, harmadik generációs

1-es BMW, keresztmotorral, elsőkerekesként.

Ez azért kicsit kellemetlennek tűnik. Ha korábban igaza volt a BMW-nek, akkor ez nem egy túl jó autó, vagy legalábbis lehetne sokkal jobb, élvezetesebb, biztonságosabb. Ha viszont jó, élvezetes és biztonságos, akkor miről beszéltek – plakátoztak, újsághirdettek, tévéreklámoztak – anno?

Hát, nem az új 120d-vel lehet igazságot tenni, ehhez a motorhoz ugyanis, akárcsak a csúcsverziót jelentő M135i-hez – az automata váltó mellé – összkerékhajtás is jár. Részterhelésnél ez is az első tengelyre küldi a nyomatékot, de olyan helyzetben, amikor az elsőkerék-hajtás negatív hatásait érezni lehetne, automatikusan bekapcsolódnak a hátsók is a hajtásba. Rosszindulatúan feltételezhetném, hogy egy tényleg csak elsőkerekes 1-es BMW-t – a 118i, a 116d és a 118d is ilyen – nem jó, vagy legalábbis nem elég jó vezetni, és bár erről személyes tapasztalatom nincs, nem tartom valószínűnek. A 120d ugyanis nagyon rendben van, kis esélyét látom, hogy egy típuson belül ekkora legyen a különbség.

Mert ugyan a dinamika erősen függ a teljesítménytől, a kétliteres, négyhengeres dízelmotor 190 lóereje és 400 Nm nyomatéka pedig lényegesen több, mint amennyi egy csak 4,32 méteres – bár nehéz, 1590 kg tömegű – kocsi kellemes mozgatásához szükséges, az élményhez más is kell. Például masszívan összerakott, merev karosszéria, közvetlen kormányzás, stabil futómű, ezek pedig mind megvannak.

Változtak ugyan az 1-es arányai – a keresztbe épített motor miatt rövidebb lehet a motortér –, de az összhatás jó, továbbra is zömök, formás az autó, a friss trendnek megfelelően túlmérezett hűtőmaszkkal, ami már sokkal kevésbé vese, mint kétszárnyú kertkapu. Ha így haladunk, két generációval később rá kell majd hajtani két oldalon a sárvédőkre. Az M csomag szokás szerint fokozza a sportos hangulatot, a feláras Misano kék fényezéssel feltűnően vagány az ötajtós 1-es.

Belül meglepően nagy a tér, persze nem Škoda Superb-értelemben, hanem főleg az elődmodellhez viszonyítva: elöl ez elvárható, és talán hátul is, mégsem ritka, hogy egy autó elbukik. Az 1-es nem ilyen, négy felnőttnek teljesen jó, ötnek tűrhető, de túraautónak inkább a magasabb számok közül válasszunk a BMW kínálatából.

Akinek a mai BMW-belsők tetszenek, az 1-esben is jól és otthonosan érzi majd magát. Egy pillanatra érdemes belegondolni, hogy az anno a 7-es BMW-ben debütált nagyon új, de gyermekbetegségekkel küzdő iDrive rendszer ma már egy 1-esben is mennyire egyszerű és kifinomult, ha kínai autógyártó autómásoló lennék, garantáltan ez lenne a minta.

Nagyon jó képet alakított ki az új 1-esről a tesztautó – ami azonban ezzel a felszereléssel 17 millió forintba került. Ha úgy nézzük, irreális összeg egy Golf-kategóriás autóért, de ha nem akarjuk szinte fullosra felhúzni a 120d-nket, akkor 10,9 millióért megkaphatjuk, automata váltóval és összkerékhajtással. Egy rendes, új BMW ma ennyibe kerül.

(Fotó: Tóth István)

Ez is érdekelhet:

Gokarttal közúton – Mini John Cooper Works-teszt

A leginkább Mini legerősebb változatát próbáltuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hiszel abban, hogy január harmadik hétfője az év legnyomasztóbb napja?
12% Igen
16% Ha nem is a legnyomasztóbb, de ott van a toplistán
72% Baromságnak tartom
Miért érdemes most magyar kortárs művészetbe tenni a pénzed? Mutatunk pár alkotót, akiket érdemes követni.
Hirdetés