Felépítésében a legkevésbé BMW, pedig egy M-logó sem lenne tőle idegen. A típus csúcsváltozatát próbáltuk.

„Az új BMW 2-es Active Tourer kiváltképp vonzó választás lehet az aktív életmódot kedvelő célcsoportok számára” – írja a sajtóanyag, bár ha nem említették volna a típusnevet, könnyen hihetnénk azt, hogy valamelyik szabadidő-autójukat ajánlják így. Kedvelem az aktív életmódot – más dolog kedvelni és élni valamit… –, talán ezért is tetszett a korábban nálunk vendégeskedő 223i Active Tourer, amely elsőkerék-meghajtással is képes volt BMW-s erényeket mutatni.

Miért kell ehhez középkorúnak lenni? – BMW 223i Active Tourer-teszt

Indokolatlanul népszerűtlen az egyterűek kategóriája, pedig a praktikumuk adott, és a vezetés öröméről sem kell feltétlenül lemondaniuk a tulajdonosaiknak.

A második generáció bevezetésekor még az volt a csúcsmodell, tavaly azonban megérkeztek a plug-in hibridek, amelyek nemcsak azért jelentenek új szintet, mert a villanymotorral zéró helyi károsanyag-kibocsátással is lehet velük értelmezhető távolságot megtenni, hanem azért is, mert rögtön ezek lettek az Active Tourer sorozat legjei.

A 225e és tesztünk alanya, a 230e is xDrive, vagyis összkerékmeghajtású, tehát nem lehet fintorogni, hogy milyen má’ egy elsőkerekes BMW. Azon még lehetne, hogy a benzinmotor ettől még ugyanúgy keresztben van a kocsi orrában – nem hosszában, ahogy egy rendes BMW-nél kellene –, csak nem érdemes, mert az Active Tourerbe nem megszakadt szívű ortodox BMW-sek ültek át, hanem túlnyomórészt olyanok, akiknek korábban nem BMW-jük volt. Ők pedig egy prémium egyterűt akartak, azt meg is kapták, és már csak azért sem érdekelték őket a ma már klasszikusnak nevezhető E46-os vagy E39-es BMW-kből szörnyülködők, mert fogalmuk sincs róla, hogy léteznek E46-os vagy E39-es BMW-k, nemhogy arról, hogy azok milyen felépítésűek.

A 230e teljesítményét pedig még azok az E46- vagy E39-tulajok se kritizálhatják, akiknek a BMW-gyárban került M-logó az autójukra, nem egy aliexpresses rendelésnek köszönhetően. Bár a turbós benzinmotor csak másfél literes, csak háromhengeres és csak 150 lóerős, a villanymotorral együtt 326 lóerőre jön ki a rendszerteljesítmény. Ezen is lehet hümmögni, de elismerően.

Ha valaki szereti a sleeper, vagyis a képességeit álcázó autók műfaját, a 230e Active Tourernél nehezen talál jobbat. Több kipufogóvég? Vagy legalább egy, ami látható? Nagy, széles kerekek? Ültetés, spoilerek, vagy bármi feltűnő? Vérpezsdítő hang? Semmi, úgy tűnik, ez egy átlagos egyterű, amelynek annyi a szuperképessége, hogy a zöld rendszáma miatt egy darabig még ingyen parkolhat Budapest nagy részén. Az ingyen parkolás stimmel, az átlagos nem – az öt és fél másodperces gyorsulás az egyterűeknél sportosabb kategóriákban sem hétköznapi.

A BMW pontosan tudja, hogy lehet nagy – akár ennél is jóval nagyobb – teljesítményt uralhatóvá tenni, nem meglepő, hogy ez esetben is sikerült. A gyengébb Active Tourereket is meglepően jó vezetni magas karosszériájuk és a magas üléspozíció ellenére, nem a 230e lóg ki a sorból. Közvetlen a kormányzása, még bőven elviselhető keménységű a futóműve, az xDrive magabiztosan osztja el a nyomatékot, hibrid rendszere pedig kifinomult, a működése éppúgy szinte észrevétlen, mint a hétfokozatú, duplakuplungos automata váltóé.

A gyári adat szerint akár 93 kilométer is megtehető kizárólag elektromos üzemben, a gyakorlatban ez hatvan-hetven, persze akkor, ha nem használjuk ki, hogy akár 140-nel is mehetünk a benzinmotor bekapcsolódása nélkül (nyilván az Autobahnon). Ha feltételezzük, hogy a sajtóanyag által említett „aktív életmód” nem folyamatos autózást takar, akkor valószínűsíthetjük, hogy az Active Tourer-vásárlók jelentős része nem tesz meg naponta hetven kilométernél többet, ők gyakorlatilag villanyautóként is használhatják a plug-in hibrid BMW-t. A nettó 14,2 kWh kapacitású akkupakkot maximum 7,4 kilowattal, akár két és fél óra alatt teljesen feltölthetik.

Sportautónak nem a 230e Active Tourer a tökéletes választás a BMW kínálatából. Egy belül tágas, kívül kompakt, a BMW SUV-kkel szembeni előítélettől nem sújtott, a márkától elvárt minőségérzet nyújtó, családi használatra is alkalmas, feleslegesen-élvezetesen erős autónak viszont optimális. Ezért minimum 17,4 millió forintot kell kifizetni, ami közel hatmilliós felár a 216i-hez képest, de indokolt is. A tesztautót szokás szerint bőségesen extrázták, nagyjából még hatmillióval növelve az árát, ám így is sleeper maradt, csak egy nagyon jól felszerelt darab.

Továbbra is kérdés, miért szorították ki a szabadidő-autók az egyterűeket a divatból, erre viszont nem a kocsi tulajának kell válaszolnia. Ő csak elégedetten használja majd, akár kevésbé, akár nagyon aktív életmódot folytat.

(Fotó: Bodor Tamás)

BMW 230e xDrive Active Tourer

  • Maximális rendszerteljesítmény; -nyomaték 326 LE/240 kW; 477 Nm
  • Akkumulátorkapacitás (nettó) 14,2 kWh
  • Gyorsulás (0–100 km/óra) 5,5 mp
  • Végsebesség 205 km/óra
  • Hossz/szélesség/magasság 4386/1824/1570 mm
  • Tengelytáv 2670 mm
  • Saját tömeg 1920 kg
  • Csomagtér 406–1405 liter
  • Tesztfogyasztás (elektromos; hibrid) 19 kWh; 6,3 l/100 km
  • Alapár (230e xDrive) 17 400 000 Ft
  • Nagyon komoly teljesítmény
  • Képességeihez viszonyítva szerény külső
  • Prémium hangulat
  • Tágas utastér
  • Tisztességes elektromos hatótáv
  • Rosszul használható süllyesztett külső kilincsek
Player-méter
9
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Pazar sportkabrió a Mercedes-AMG CLE 53 Cabriolet

Hamisítatlan 80-as évek ez a turbós Ford Capri

További cikkeink a témában