Ami egyelőre még prototípus, de így is sok információt közölt róla a gyár. Például azt, hogy a korábban sokat szidott iDrive ezentúl gesztikulálással is vezérelhető lesz.

Formailag nem kell sokkra számítanunk, mint anno a Bangle-féle 7-es megjelenésekor, műszakilag viszont várható néhány érdekesség. Ilyen például a szénszálas műanyagok és az alumínium bőséges használata, amellyel, meg persze mindenféle egyéb tömegcsökkentő trükkökkel átlagosan 130 kilóval alacsonyabb lesz a majdani 7-esek tömege.

Megjelenik az összkerékkormányzás, alapáras lesz a légrugózás, ötven-ötven százalékosra ígérik a súlyelosztást, szóval valószínűleg igen élvezetes lesz vezetni az új 7-est, amely kezdetben 40i-ként, 50i-ként és 40d-ként jelenik majd meg (mindegyikhez nyolcfokozatú automata váltóval), de később várható hibrid is.

A beltérben újdonság lesz az érintőképernyő megjelenése, és az, hogy hadonászással is lehet majd vezérelni az infotainment-rendszert, vagizásra pedig leginkább az önparkolási funkciót ajánljuk a leendő tulajdonosoknak, akik ezt akár távirányítóval is vezérelhetik majd, tehát előbb kiállíthatják a kocsit a parkolóhelyről, és ráérnek utána, kényelmesen beszállni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés