Az UAZ név hallatán mindenkinek a parancsnoki terepjáró ugrik be, pedig az orosz gyártónak van egy modernebb típusa is, amit most még több extrával zsúfoltak tele.

Ha azt mondjuk, UAZ, akkor nálunk mindenkinek a parancsnoki terepjáró jut eszébe. A 469-es, amelynek gyártása 1971-ben kezdődött Uljanovszkban, és olyan népszerű volt a hazájában, hogy csak 2015-ben fejezték be a gyártását. Akkor így nézett ki, és Hunter volt a neve:

De az UAZ időközben egy modernebb terepjárót is kifejlesztett, aminek a neve Patriot, és 2005-ben mutatták be. Ez már több, mint tíz éve történt, így itt volt az ideje, hogy rendbe szedjék a ráncait. Persze így sem lett belőle Lexus, de a LED-es menetfény és az új hűtőmaszk sokat dobott rajta.

Belül teljesen új műszerfalat kapott a Patriot, mert a régi már az oroszoknak is avíttas volt. Az újon pedig már 7 colos képernyőt is találsz, ahol a navigáció, a tolatókamera és a visszapillantó tükrökbe épített kamera képe jelenhet meg, az utóbbi terepezéskor jöhet jól. A csúcsmodell a luxus ígéretével, fűthető bőrüléssel és fűthető kormánykerékkel jön.

De a biztonsági felszereltsége még hagy némi kívánnivalót maga után. A kormánykerék hiába modern, ha nincs benne légzsák, az utasokat egyedül az övfeszítős övek óvják. ABS és ESP már van az autóban. Terepjárónak azonban így is kiváló lehet, hiszen összkerékhajtás, felező és hátsó differenciálzár is került bele, 2,7 literes benzinmotorja pedig 135 lóerőt ad le.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés