Forma 1-es pilóta tartott nekünk vezetéstechnikai tréninget, de szabotázsakcióval indult.

 

 

A European Proving Ground nem más, mint a Bridgestone profi tesztpályája Róma mellett, itt látta vendégül a világ vezető autóabroncs gyártója októberben a nagyobb partnereit és a sajtót. Az első blikkre indycar pályának tűnő, döntött falú, ovális aszfaltkörön kívül egy rakás egyéb, technikai elemből áll, napokig el lehetne mókázni rajta.

A szokatlan vezetési gyakorlatok előtt Stephano Modena egykori F1 pilóta személyesen vezette  fel, milyen szabályokat igyekezzünk betartani menet közben, mely tulajdonságokat igyekezzünk alaposan megfigyelni, majd kielemezni, aztán intett egy szerelőnek aki odalépett mellénk egy gumikalapáccsal és egy százasszöggel.

Modena, mint instruktor
Nem várt fordulat

Némán, döbbent arccal néztük, ahogy az emberünk odatérdelt a bal első kerék elé és… Bamm!   Sikítva szökött a légnyomás az abroncsból, de a maximalista szervizesünk, mint egy bűvész körültekintő segédje, hogy biztosan ne maradjon nyomás a gumiban, a szelepet is kikapta, aztán pedig betessékelt minket az autóba, hogy a megadott koordinátáknak megfelelően lejárjuk a kijelölt utunkat a mandulafenyőkkel szegélyezett, eső áztatta olasz valóságban.

Upsz, túlléptük a megengedettet

Kalandos körre vittük a defektes autót, ahol a GPS igyekezett minden elképzelhető akadályt elénk gördíteni a sztráda-felhajtótól a vidéki kistelepülésen át a murvás mellékutakig, de a hazai burkolatot idéző kátyúkkal szegélyezett aszfalt sem maradhatott ki. A szabályok egyszerűek voltak, a 80 km/h-s sebességet nem ajánlott túllépni. Miért pont ennyi volt a felső határ? Nos azért, mert a Bridgestone új mesterművével, a defekttűrő DriveGuard-dal volt szerencsénk megrakni ezt a kis túrát, ami pedig 80 km/h-s maximális sebesség mellett 80 kilométeres távon garantálja, hogy a defekt ellenére is gond nélkül hazajutunk (vagy az első gumiszervizig).

Nagyjából 50 km-t defektesen lecsavarva nem mondanánk, hogy megtépázott az abroncs.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy épségben, minden nehézséget nélkülözve visszajutottunk, a guminak pedig meg sem ártott, pedig nem kíméltük. Némi kis búgáson kívül (amit egy zajosabb téli garnitúrával is abszolválhatunk a száraz aszfalton), leszámítva, hogy az autó orra alig érezhetően bebukott balra, nem sok mindent éreztünk a dologból. Jó, persze a "CHECK TYRE PRESSURE SENSORS" lámpácskánk világított közben, de tudomást sem vettünk róla. Annyira megfeledkeztünk a dologról, hogy néhány kanyart egész sportosan vettünk, de DriveGuard nem akart lefordulni a felniről. Itt-ott túl is léptük a nyolcvanat, hiába no, 90-hez szoktunk. A végén a köpeny külső felülete annyira melegedett fel, mint egy negyed órája szorongatott forralt boros pohár a karácsonyi vásáron. Semmi füstölés, vagy égett szag, pedig esküdni mertünk volna rá, hogy szét lesz csapva.

Nem csak nyárra szóló biztonságot ígérnek

A DriveGuard téli verzióját ráadásul a Stockholmtól, mintegy 700 km-re északra található Vidselben próbálgatták, ahol még nyáron sincs túl meleg. Ha ott bevált, akkor elégedetten dőlhetünk hátra,  nem hagy cserben minket akkor sem, ha az alábbi SMS-t kapjuk:

Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!

A Proving Ground csarnoka az autógumik pantheonja

A Bridgestone szerint a DriveGuard előnyeiről való meggyőzésnek nincs hatékonyabb módja, mint ha belekóstolunk, mekkora szívás, amikor defekttűrő gumival cirkálnak körülöttünk, miközben mi hagyományos abroncsokkal szerelt, szintén defektes autóval bénázunk. Négy autóból kellett választanunk, amiből egy volt DriveGuard-dal szerelve, három pedig nem. Ránézésre mind a négynek lapos volt a bal elsője, naná, hogy mi nem nyertünk. Aki a DriveGuard-ot húzta, az minden körben dudálgatott ránk vigyorogva, amíg mi az emelővel bíbelődtünk. Ragyogóan demonstrálta, hogy mennyire utálunk az út szélén a szemerkélő esőben kiszállni és a csomagtartóban turkálva megkeresni a szükséges eszközöket, aztán nekiállni a műveletnek.

Nekünk a kerékcsere jutott

Később aztán leülhettünk a mérnökökkel társalogni a defekttűrő abroncsok mikéntjéről. A DriveGuard titkait egy mondatban úgy tudnánk összefoglalni, hogy a gumi poliészter-szövettel megerősített oldalfala defekt esetén sem esik össze, hanem szétterülve kimaxolja a hűtőbordáiban rejlő tartalékokat, így nem akar leolvadni a felniről, miközben egész komfortosan hazaautókázhatunk vele.

"Egybe, vagy szeletbe?" Az abroncs keresztmetszetén jól kivehetőek a poliészter erősítések
Nem szabdalja fel a felni csak úgy

 

A Bridgestone az új NASA?

A demó közben elmondták, hogy Magyarországon is minden méretben elérhető lesz a defekttűrő nagyágyújuk 2017. januárjától, de a biztonság kedvéért azért bepillantást nyertünk a cég jövőjébe is, ahol a defektet nem tűrik majd az abroncsok, hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Az airless technológia kúlságához ugyan nem fér kétség, de addig marad a DriveGuard.

(A szerző fotóival)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés