A brit kormány egy furcsa előzetes szabálygyűjteményt adott ki arról, mit tehetnek a sofőrök az önvezető autó nem vezetése közben és mit nem.

A címben olvasható információról szóló híreket olvasva először azt hittem, ez valami fura, megkésett áprilisi tréfa, de aztán megtaláltam a teljesen hivatalos ősforrást is a brit kormányzat weboldalán arról, hogy az Egyesült Királyság közlekedési minisztériuma mindezt tényleg komolyan gondolja. Bár önvezető autó még nem igazán létezik, a brit KRESZ-t (amit ott Highway Code-nak hívnak és ami sokkal inkább egy amolyan általános ajánlásgyűjtemény, mint a mi poroszosan szigorú és specifikált szabályrendszerünk) már elkezdték kibővíteni a majdani autonóm járművek használatára vonatkozó szabályokkal.

A brit kormány az önvezető autóktól a közlekedésbiztonság javulását és közúti közlekedés hatékonyságának növekedését várja. Az új technológia érkezésének első hullámára készülve olyan szabályokat fogalmaznak most meg, amelyek az önvezetés olyan szintjeire vonatkoznak, ahol a sofőr ugyan már nem fogja  kormányt és nem nézi az utat, de még a kormány mögött ül és készen kell állnia arra, hogy bármikor átvehesse a jármű irányítását. Vagyis az egyik új szabály: az önvezető autóban is a vezetőülésben kell ülni menet közben - valakinek.

Második szabály: ennek a valakinek alkalmasnak kell lennie a vezetésre, ugyanazok az alkoholra, drogra vonatkozó tiltások vonatkoznak majd rá, mint a mostani sofőrökre. Harmadik szabály: a nem vezető sofőr bármit nézhet majd az autó beépített képernyőjén, akár olyasmit is, aminek nincs köze a vezetéshez (praktikusan: mozizhat vagy olvashatja a Player.hu-t), de a mobiltelefon használata még önvezető üzemmódban is tilos lesz, mert az azért már túlságosan elvonná az autót nem vezető ember figyelmét a nem vezetésről.

A közlemény szerint egyébként az első autonóm közlekedésre alkalmas járművek szigorú minősítési folyamatot követően még az idén megjelenhetnek a brit utakon, de ezek a kocsik kezdetben még, ahogy a hivatalos kormányzati közlemény fogalmaz, "valószínűleg" csak az autópályákon közlekedhetnek önvezető üzemmódban, ott is csak dugókban, maximum 37 mérföldes, 60 kilométeres óránkénti sebesség alatti tempóig.

A brit Mirror magazin még összecsipegetett pár információt az önvezető járművek közlekedésének várható új szabályairól. Ezek szerint ha az autonóm üzemmódban haladó autók balesetet okoznának, a vezető, pontosabban a nem-vezető nem tehető felelőssé a balesetért. Sőt: önvezető üzemmódban még a gyorshajtás és egyéb szabálysértések következményeit sem lehet majd a vezetőülésben ülő, józan, az érintőképernyőn filmet néző, de nem telefonáló homo sapiens nyakába varrni.

A GM pedig arra jött rá, hogy az önvezető autó akár az autóvezetés oktatásában is használható lehet: saját maga taníthatja meg az embereket, hogyan ne vezessenek:

Az önvezető autók elveszik az autóvezető-oktatók munkáját is?

Ha az autók saját magukat vezetik, akkor akár meg is tudják tanítani autót vezetni az embert is, gondolta a General Motors mindjárt le is védette az ötletet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés