Amikor 2008-ban a Brit Autószalonon leleplezték a Lightning GT-t, még hétszáz lóerő és négykerék-hajtás szerepelt a papírokon. Nem csoda hát, hogy a gyönyörű forma ellenére a szakma csak mosolygott az angol manufaktúra állításain. A közben eltelt négy évben viszont olyannyira nem fogyott el a lendület, hogy a cég állítása szerint az első megrendelők már jövőre megkapják autóikat. Igaz, azóta négyszáz lóerőre és hátsókerék-hajtásra változott a specifikáció, ami viszont megmaradt, az a 10-20 perces töltésidő.
Ehhez persze nagyteljesítményű villanykutakra van szükség, ám a cégnek szerencséje van: a BP (British Petroleum) nemrégiben jelentette be egy ilyen töltőhálózat kiépítését Nagy-Britanniában. Az, hogy az autó gyakorlatilag egy kávészünet alatt újratölthető, teljesen egyedülálló a piacon, és annak köszönhető, hogy a GT-t normál lítium-szén akkumulátorok helyett nanotechnológiát alkalmazó lítium-titán akkumulátorok hajtják.
Miért épp titán?
A lítium-titán akkumulátorokban az anódok (tehát azok az elektródák, amelyektől a pozitív töltéshordozók a katódok felé mozognak), felületén titán nanokristályok vannak szén helyett. Bár kisebb teljesítményűek, ezért több kell belőlük, nem tartalmaznak nehézfémeket, feszültségük 100%-át adják le a teljes ciklus alatt, jól tűrik az extrém hőmérsékletet, roppant gyorsan tölthetők, és legalább 12 évig (~25000 töltés) bírják a gyűrődést, szemben a normál lítium akkumulátorok néhányéves élettartamával. Az ismert gyártók közül a Toshiba a technológia legnagyobb fejlesztője, többek közt a Honda elektromos autóit is az ő akkumulátoraik hajtják majd.
Ami a formáját illeti, bár bizonyos szögekből Jaguarra emlékeztet, semmiképp sem koppintás, inkább összetéveszthetetlenül brit. Valójában az 1999-ben Londonban bemutatott Ronart Lightning átdolgozott verziója. A Ronaltot a TVR-ek ellenfelének szánták, csak hat készült belőle, a Mustangból átemelt 320 lóerős V8-assal, szénszálas kompozit karosszériával és AP Racing fékekkel. Ám a jelenlegi autónak nemcsak a hajtása különbözik minden eddigitől.
Egy átlagos elektromos jármű úgy készül, hogy a meglévő karosszériát telezsúfolják akkumulátorokkal, ettől viszont magasan lesz a súlypontjuk, ami sokat ront a vezetési élményen. A Lightning GT alumíniumkarosszériáját ezzel szemben úgy alakították ki, hogy az akkumulátorok teherviselő elemként a szerves részét képezik, így hiába a majdnem kéttonnás súly, a GT megőrizte sportautós karakterét. A tervek szerint erre a platformra a későbbiekben egy teljes modellsorozatot építenek majd.
A Lightning GT sportossága ellenére nem Ferrarik szorongatására készül. Négyszáz lóerő szűk két tonnával négy és fél másodperces százas sprintre elég, a végsebesség alig több mint 200 km/h. Cserébe a 3300 Nm-es nyomaték a teljes fordulattartományban rendelkezésre áll. Egy átlagember ennek nagyjából huszadával gazdálkodik, de hogy legyen mihez mérni: az új BMW M6 ikerturbós V8-asának csúcsnyomatéka 680 Nm. A Lightning tehát inkább nyomatékával hódít, valamint 240 kilométeres hatótávolságával, amely egy kiegészítő akkucsomaggal 360-ra növelhető. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy száguldozás közben még a környezetet is védi, ezért csillagászati árából az adókedvezményeknek köszönhetően megtérül pár ezer dollár.
A Lightning csapata hosszú utat tett meg, és rácáfolni látszik a szkeptikusokra. A Translogic vezethette a prototípust, és úgy néz ki, minden a terv szerint halad. Izgalmasnak izgalmas, de hogy valóban siker lesz-e, csak jövőre derül ki.