A Bugatti egyetlen példányban készült szupersportautója, a La Voiture Noire nem merült feledésbe, három évvel a bemutatója után elkészült, és már az utakat járja a 11 millió eurós ritkaság, amit rendszámosan kaptak lencsevégre.

2019-ben mindenkit meglepett a Bugatti a La Voiture Noire bemutatásával, hiszen az eleve elképesztő Chiron alapjára egy olyan különleges szupersportautót alkottak, ami a márka múltját, annak legendás Type 57 SC Atlantic modelljét idézi, és csak egyetlen gyűjtőnek lesz lehetősége megvásárolni, ugyanis csak egy példányban készül.

A fekete autóról elnevezett La Voiture Noire persze még egyáltalán nem volt készen

abban az állapotban, ahogyan a genfi autószalonon megmutatták, és később sem lehettünk biztosak benne, hogy egy igazi, működő autóról, és nem csak egy látványos makettről van szó. A Bugatti erre válaszként 2021-ben már a végleges változatot mutatta meg ezeken a képeken.

A La Voiture Noire nem sokat változott a koncepcióhoz képest, elsősorban a megvalósíthatóság érdekében igazítottak a részleteken, de továbbra is sokkal feltűnőbb jelenség, mint egy Chiron. A technikája ahhoz képest nem változott,

a 8 literes, négy turbóval szerelt 16 hengeres motor ebben is 1500 lóerős teljesítményre képes.
A Bugatti időközben már eladta az autót egy lelkes gyűjtőnek nettó 11 millió euróért,

ami jelenleg csaknem 4,5 milliárd forintot jelent, és amiből akár több Chiron is kijött volna. A vevő személyéről csak találgatni lehet, de az biztos, hogy az autót nemrég lencsevégre kapták svájci rendszámmal Zürichben – a Bugatti fekete autója tehát nagyon is létezik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The French Gentleman (@frenchgentleman) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Anton (@antonbenoist) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet:

A Bugatti megalkotta a legdrágább új autót, itt a La Voiture Noire

11 millió euróba kerül, ez 3,5 milliárd forintot jelent.

A Bugatti egy képre állította a szuperautó-kínálatát

11,5 milliárd forint sorakozott fel a fotón.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában