A zuglói Millenáris Velodrom ugyan biciklipályának épült, de megint bebizonyosodott, hogy akár csodálatos autókat is elbír.
Tisztelettel kell adóznunk Hajós Alfréd és Mattyók Aladár iránt. Ők voltak azok, akik az eredeti, 1896-ban átadott sík biciklipályát a ma is álló ívelt körpályává alakították. A kanyarokban 36 fokos dőlésű, 435 méter hosszú betoncsíkot 1928. június 8-án adták át, ezzel lefektetve a hazai versenysport alapjait, hiszen máig ez az egyetlen felnőtt versenyek rendezésére alkalmas létesítményünk. Hogy Hajós Alfréd és Mattyók Aladár pontosan milyen cementet használtak, már csak a jövőbeli építkezések miatt is jó lenne tudni, mert bár a megrogyott lelátó fölött rég átvették az uralmat a növények, a pálya maga stabil, mint a cövek. Már csak az a kérdés, mit tartogat számára a tervezett Nemzeti Stadion építésze...
A statikus veterántalálkozókhoz képest a Velodrom olyan, mint egy gyakorlati óra a szabadban autó- és motorbuzériából. Mert az addig oké, hogy mi, akik kilátogatunk, mind őrültek vagyunk egy kissé, de végre a porontyok is láthatják, hallhatják és szagolhatják, mitől kattant meg az öregük.
Minden, amit látunk, túlélt legalább pár évtizedet ahhoz, hogy most újra bebizonyíthassa nagyságát. A barna bőr hózentróger, amelyet örököltünk valahonnan, és még mindig nem szakadt el. Az NSU Prinz, amely ahelyett, hogy porrá rohadt volna valahol, bámulatosan falja a métereket maga előtt, fityiszt mutatva bárkinek, aki szerint a folyamatosan nyitott motorháztető csalásnak számít. Az Amphicar, amellyel ugyan átszelheted a Dunát, mégsem hagy cserben a hullámzó betonon sem. A piros Jawa, amely úgy durrog repesztés közben, hogy ezek után nincs szükség ábrákra a belső égésű motorok működésének elmagyarázásához. A Ledl, mely bizonyítja, hogy a nyolcvanas évek elmúlása Ausztriának is jót tett. Mint ahogy a briteknek is, hiszen a Dutton alja súlyos grammokat csiszol le magából minden kanyarban.
A fehér Moto Guzzi, amely mintha nem hallott volna a sebességkorlátozásokról. Az Alpine, melynek üvegszálas karosszériáját apró harci sérülések teszik még szexibbé, miközben egy MGB GT V8-cal jár tandemet. A Bugatti, amely manapság bicikliken látott vastagságú fékbowdenekkel emlékeztet rá, hogy a háború előtti versenyautók operálásához nem árt némi szuicid hajlam. Vagy éppen a teljesen gyári Trabant, melynek ablakából majd kiesik utasa a hatalamas NDK-katarzisban. A púpos Wartburg kétütemű pöfékelése mellett a háttérben felhorkan egy Pontiac Firebird kompresszorának félreismerhetetlen süvítése. Megrészegedünk a tökéletlenül elégetett szénhidrogénektől, és nagyon örülünk neki.
