Jenson Button úgy tekint a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjra, mint az utolsó Forma-1-es futamára, annak ellenére, hogy a 2017-es távolléte a rajtrácstól, csak átmeneti.

A McLaren tartalékként és nagykövetként is megtartja a 2009-es világbajnokot a következő szezonra, és hangsúlyozta, hogy a döntésére nem kellene visszavonulásként tekinteni.

Azonban Button beismerte, úgy gondol Yas Marinára, mint a végső búcsújára.

“Úgy gondolok erre a hétvégére, hogy ez lesz az utolsó versenyem – mondta. – Ebben a pillanatban ez a legjobb út. Ezután nem akarok a Forma-1-ben versenyezni. Ennyi az egész. Úgy gondolok rá, mint az utolsó versenyemre, és remélem mindenki más is így tesz.”

Az opciót azonban szeretné megtartani, hogy 2018-ban versenyezzen a McLarennél, amire csak lehetőségként tekint, de jelenleg nem szívesen.

“Az igaz, hogy van szerződésem 2018-ra, de ebben a pillanatban úgy áll a dolog, hogy nem versenyzem abban az évben - mondta. – Az egész ötlet, hogy legyen szerződésem, abban a 3 hónapban jött, mikor hülyére ettem magam, és azokra a dolgokra gondoltam, amiket a jövőben csinálni fogok, és hogy talán rájövök, hogy szükségem van a Forma-1-re az életemben. De ebben a pillanatban nem ez a helyzet. Szóval ez az utolsó versenyem, és most így is gondolok rá. Ki tudja… Ez még változhat 6-8 hónapon, vagy egy éven belül.”

Button 2000-ben, 20 évesen, akkor még mindössze 2 évnyi versenytapasztalattal a háta mögött debütált a Williams-szel.

A Benetton/Renault-n keresztül ment a BAR/Hondahoz, ahol elérte első dobogós helyét, majd a 2004-es áttörés után megszerezte első győzelmét a 2006-os Magyar Nagydíjon. A Honda visszavonulása után Ross Brawn vette meg a csapatot, ahol Button tovább erősítette ezt a felállást, karrierje hátralévő részét pedig a McLarennél töltötte, ahol azóta bebiztosította világbajnoki címét.

“Ez egy hosszú utazás volt. 8 éves korom óta versenyzem a motorsportban – mondta a jelenleg 36 éves Button. – Minden a Forma-1 előtt olyan munka volt, amivel próbáltam bekerülni a Forma-1-be. Aztán bekerültem álmokkal telve, hogy legyek valaki. 2 olyan csapatban is versenyeztem, amiről kölyökként álmodtam. A Williams és a McLaren. Rengeteg emlékem van, amit most nem tudok mind felsorolni. Egyértelműen boldogan távozom a Forma-1-től mindazzal, amit elértem, és tudom, hogy az életem csak most kezdődik majd.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés