A nyújtott limuzinok kora lejárt, az amerikai luxusautó megfelelője inkább egy olyan monstrum, mint az Escalade, aminek már az ötödik generációját mutatta be a Cadillac, gigantikus méretekkel és elképesztő extrákkal.

Bejött az Escalade a Cadillacnek, az amerikai luxusmárka még 1998-ban mutatta be a méretes terepjárót, ami az eltelt idő alatt a rapperek és focisták kedvenc járműve lett, ezzel a hagyományos nyújtott limuzinokat is leváltotta. Most megjelent az ötödik generáció, ami még hatalmasabb, és még több luxust nyújt az elődjénél.

A Cadillac nemrég mutatta be az XT6-ot, egy ötméteres, hétüléses terepjárót a BMW X5 ellenfeleként, és az új Escalade annál is sokkal nagyobb lett.

A hatalmas modellben is három üléssor kapott helyet, és mögöttük is maradt 722 literes csomagtartó.

Ha ez nem lenne elég, akkor 40 centivel nyújtott változat is rendelhető.

Az új Escalade legnagyobb dobása a műszerfala, ami egy 38 colos hajlított OLED képernyőt kapott.

A látványos panel három kisebb kijelzőből áll össze: 14,2 colos a műszereknek, 16,9 colos az infotainment számára, és még egy 7,2 colost kapott a fedélzeti számítógép. A hátsó utasoknak pedig két 12,6 colos képernyő jár, ahol filmet nézhetnek.

A Cadillac újdonsága tele van fényűző extrákkal, például az ajtókat motorosan húzza be, a belső visszapillantót kamera helyettesíti, a navigáció kiterjesztett valóságban mutatja az útirányt, kamerarendszer és infravörös éjjellátó is van.

A hifi már alapból is 19 hangszórós, de elérhető az AKG által tervezett prémium rendszer is 36 hangszóróval.

A légrugós terepjáró beszálláskor leereszkedik, hogy könnyebb legyen a fedélzetére lépni, és menet közben is mesés kényelmet kínál.

A motorja egy 6,2 literes V8-as, ami 420 lóerős,

de egy 3 literes, hathengeres turbódízel is kérhető 281 lóerővel. A váltó 10 fokozatú automata, és a részben önvezető Super Cruise rendszer is a felszereltség része.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Drámai időmérőn vezette Hamilton a pole-ba a Mercedest, Verstappen pedig a falba a Red Bullt