Az olasz dizájnstúdió acélkarosszériába burkolta az amerikai izomautót, ami negyvenöt évnyi múzeumi raboskodás után legutóbb 1,76 millió dollárért kelt el.

Az egyedi tanulmányautó sokáig elérhetetlennek tűnt, 2008-ban viszont a Pininfarina úgy döntött, a múzeumuk látogatói már eleget nézegették a kocsit, és inkább elpattintották 1,76 millió dollárért, ami nagyjából 380 millió forintnak megfelelő összeg. Ennél szegényebben tehát nem is érdemes elindulnod a pennsylvaniai Carlisle-ba, ahol az augusztus 23. és 25. között megrendezett Chevrolet-dzsemborin talál majd új gazdára az egyedi Corvette, amelynek kasztnija a szokásos üvegszálas műanyag helyett acélból készült.

A közhelyekre rácáfolva a kemény külső ebben az esetben nem takar érzékeny szívet, hiszen a C2-es Corvette alapjaira épített autóban egy 5,4 literes, közvetlen befecskendezéses V8-as motort találunk, amely a négyfokozatú váltón keresztül 360 lóerőt továbbít a hátsó kerekekre. Igen, szerintünk is hiba volt több mint negyven éven keresztül múzeumban tartani.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés