Sokáig a Chevrolet legkeresettebb nagyautója volt az Impala, ami a tuningcégek körében is népszerű. Most egy olyan példányt mutatunk, amiből egy minnesotai családi vállalkozás épített dögös ültetett kétajtóst.

A minnesotai Show Cars Automotive eredetileg alkatrészek szállítására keresett műhelykocsit, amikor ezt a ’63-as Impalát vásárolták, de a családi vállalkozás vezetője, Brad Ranweiler végül úgy döntött, hogy a cég nevéhez illően látványos show car lesz belőle. A munka nem kevesebb, mint kilenc éven keresztül tartott, és ez látszik is az eredményen.

Az eredetileg négyajtós kombi karosszériáját alaposan átszabták: a Chevyt kétajtóssá alakították,

a tetejét alacsonyabbra vették, és a szélvédőjét is megdöntötték, ez adja az első pillantásra is elképesztően dögös arányait. A látványhoz a mélyfekete fényezés, a krómozott lökhárítók, valamint az elöl 18, hátul 20 colos kerekek is hozzátesznek.

A meggypiros bőrrel bevont utastérben a típus rajongói kiszúrhatják, hogy a műszerfal egy ’60-as Impalából származik, az üléseket pedig egy ’59-es Cadillac Eldorado adta kölcsön. Az Impressive névre keresztelt egyedi Impala

motorja egy 8,3 literes, 600 lóerős V8-as, ami végképp az álmaink autójává teszi ezt a gyönyörűséget.

Ez is érdekelhet:

Menőségben nagyon odatette magát ez a Chevrolet Impala

1961-ben készült a buboréktetős kupé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés