Nem egyszerű a Clarksonék utáni élet, főleg, ha az új stáb sem képes együtt dolgozni. Chris Evans kiszáll.

James May, Richard Hammond és Jeremy Clarkson után átvenni a Top Geart olyan nehéz lehet, mint Kozsóval interjút készíteni, mióta csak indiánul beszél. Ha nem még nehezebb. Az eredményről Hauschel Tomi kifejező című írásban számolt be:

Szörnyű az új Top Gear

Ennek megfelelően alakult a nézettség is (4,4 millióval indítottak, hamar sikerült 1,9 millióra esni), ráadásul már korábban is hallani lehetett, hogy Evans és Matt Jóbarátok LeBlanc összeférhetetlen, utóbbi állítólag nem bírja, ahogy a brit rádiós bánik a kollégáival. A hivatalos indoklás persze nem ez, Evans csak annyit jelentett be, hogy nélküle folytatódik a sorozat, és mindig igyekezett a legjobbat nyújtani, de néha ez is kevés volt.

Kíváncsian várjuk, hogyan tovább.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ötmillió eurós Ferrari a magyar autófotós lencséjén keresztül

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni