Jelenleg nehéz ezzel vitába szállni, még akkor is, ha házon belülről érkezik a dicséret.

A múlt hétvégi São Pauló-i Nagydíjon Max Verstappen pazar teljesítménnyel vetett véget a tíz futamból álló nyeretlenségi sorozatának, miután a 17. helyről rajtolva (19 másodperces előnnyel) aratott győzelmet – igaz, ehhez azért némi szerencse is kellett.

Norris szerint senki sem ért egyet a szabállyal, ami miatt Verstappen nyerhetett a 17. helyről rajtolva

Max Verstappen kétségtelenül bravúrosan versenyzett – azért némi szerencse is kellett hozzá –, de persze a szabály az szabály.

Az F1 történetének eddig 1121 nagydíja során mindössze öt pilóta nyert korábban a 17. helyről vagy annál is hátrébbról.

A Red Bull csapatfőnöke, Chris Horner pedig – Verstappen ellenfeleihez hasonlóan – nem győzte méltatni versenyzőjét:

„Ez mestermunka volt, és úgy gondolom, ilyen körülmények között a pilóta képességei igazán előtérbe kerülnek, ő pedig ma egy teljesen más ligában versenyzett. (...) Szerintem vizes és száraz pályán is ő a világ legjobbja jelenleg.”

Horner ugyanakkor azt is kiemelte, csapatként minden stratégiai döntést jól hoztak meg, és szerinte ez a győzelem bebizonyította a színfalak mögött zajló erőfeszítéseket, és azt, hogy náluk senki sem adja fel.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Verstappen teljesítménye akkora visszhangot keltett, hogy még a riválisok is elismerték

A São Pauló-i Nagydíj után még az ellenfelek is csak méltatni tudták Max Verstappent.

Verstappen: Ilyenkor hol van a brit sajtó?

A bravúros São Pauló-i győzelme után Max Verstappen visszaszólt az őt kritizáló szigetországi médiának.

Verstappen rettegésben tartja a versenytársait?

Nem csodálkoznánk, ha így lenne.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés