Itt a C3 Picasso utódja, ami egyterűből crossover lett, és ennek megfelelően C3 Aircross a neve. A Citroën újdonsága a divatos robosztus külső alatt megmaradt praktikus, variálható családi kisautónak.

Azok után, hogy az Opel a Meriva utódjaként mutatta be a Crossland X-et, most a Citroën váltotta le a C3 Picassót valami egészen mással. Az újdonság neve C3 Aircross, és egy kompakt méretű, szabadidős stílusú autóról van szó, ami jól mutatja, hogy egyterű helyett a crossover a divat.

A két modell ugyanarra a műszaki alapra épül, de a formájuk teljesen különböző. A Citroën a sikeres C4 Cactus stílusát ültette át, a külsőt színes betétekkel lehet személyre szabni, érdekes részlet a fóliázott hátsó kisablak. A C3 Aircross 4,15 méter hosszú, a tengelytávja 2,6 méteres.

De belül lényegesen nagyobb a C3-nál jóval magasabb Aircross. Az első ülései hasonlóan szélesek, a hátsókat pedig két részre osztották, amiket egyenként lehet sínen tologatni, a csomagtér mérete így 410 és 520 liter között lehet. A jobb első ülés ledöntésével 2,4 méter hosszú cuccot is vihetsz.

A C3 Aircrosst egy sor vezetéssegítő rendszerrel is ellátták: a sávelhagyásra figyelmeztető, holttérfigyelő és táblafelismerő rendszer, a felülnézeti képet adó kamera, az adaptív fényszóró és a head-up display is benne van. A terepen spéci kipörgésgátló és ereszkedés-szabályzó segíti.

A motorok a kompakt méretekhez illően kicsik: az 1,2 literes, háromhengeres benzinessel indul a kínálat, ami szívóként 82 lóerős, turbóval 110 vagy 130 lóerős. Az 1,6 literes turbódízel pedig 100 vagy 120 lóerős lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
27% Nem, tök jó, hogy van.
40% Azonnal, értelmetlennek tartom.
33% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés