A formája túl merész lett volna a Countach utódjának, a fantasztikus motorját pedig két Lamborghini-erőforrásból alkották meg – egy tesztpilóta és egy zeneszerző közös álma volt a Cizeta-Moroder. Az első prototípustól a lehetséges feltámadásig meséljük a 16 hengeres olasz szupersportautó történetét.

Nem csak városi legenda, hogy a képeken látható autó lett volna a Countach utódja, hiszen valóban ezt az elképesztő formatervet vetette hozzá papírra a legendás dizájner Marcello Gandini. A Lamborghini akkori tulajdonosának, a Chryslernek azonban nem jött be a terv, túlságosan merésznek tartották, ezért alaposan át kellett rajzolni. A módosított sportautó végül Diablo néven került gyártásba, de szerencsére az eredeti formaterv sem ment veszendőbe.

16 henger zenéje

Claudio Zampolli, aki korábban a Lamborghini fejlesztőmérnökeként és tesztpilótájaként dolgozott, a nyolcvanas években költözött Los Angelesbe, ahol sikeres vállalkozást indított. Az olasz márkánál szerzett tapasztalatát használta ahhoz, hogy egzotikus sportautók szervizelésével foglalkozzon. Az álma azonban nem ez volt, elhatározta ugyanis, hogy megépíti a saját szupersportautóját, amihez foghatót még sosem láttak.

Zampolli olyan szuperautót álmodott, ami azonnal felkerül a címlapokra, és tudta, hogy ehhez a 16 hengeres motor a megoldás.

A felépítését a legendás Miura ihlette, de annál is elképesztőbb lett, a 6 literes V16-os ugyanis két háromliteres V8-asból készült, amit a Lamborghini Urraco adott kölcsön. A hatalmas motort nem hosszában, hanem keresztben szerelték be a hátuljába, így az autó még szélesebb lett, mint a korabeli ikonnak számító Ferrari Testarossa.

Az összesen nyolc vezérműtengellyel szerelt, 16 hengeres, 64 szelepes motor teljesítménye 550 lóerő, a legnagyobb nyomatéka 542 Nm, amit ötfokozatú kézi váltóval lehet beosztani, ezzel a Cizeta szuperautója négy másodpercen belül gyorsul százra és 328 km/h a végsebessége – ezekkel a számokkal még manapság is figyelemreméltónak számítana, hát még a nyolcvanas évek végén, amikor bemutatták!

Nem lett végtelen történet

A Diablo eredeti formaterve iránt is nagy érdeklődést mutatott Zampolli, aki Giorgio Moroder zeneszerző és producer bevonásával, Cizeta-Moroder néven váltotta volna valóra Gandini alkotását. A különleges hangzású nevét Claudio Zampolli monogramjának olasz kiejtése alapján kapta az ék alakú szupersportkocsi, amelynek érdekessége volt a négy bukólámpa, ezzel igazi unikornisnak számított a bemutatásakor.

Giorgio Moroder az olasz elektronikus zene úttörője volt, olyan előadókkal dolgozott együtt, mint a Blondie, Bonnie Tyler, Freddie Mercury és Sabrina, és olyan filmek zenéjét szerezte, mint az Éjféli expressz, A sebhelyesarcú, a Flashdance és a Végtelen történet. A karrierje során három Oscar- és négy Grammy-díjat nyert, és ha valamit, akkor a Chase című számot már egészen biztosan hallottad tőle – a Maserati fantasztikus szülinapi videója alá is azt keverték.

Moroder a Los Angeles-i műhelyében találkozott Zampollival, és a sportkocsik iránti közös szenvedélyük terelte őket az új szuperautó megalkotása felé. A zenei producer befektetőként szállt be a projektbe, de végül az első prototípus elkészítése után, a folyamatos késések miatt felmondta a megállapodást. Moroder neve lekerült az autóról, de a Cizeta végül kis darabszámban gyártásba került Modenában, még ha nem is lett akkora siker, mint tervezték.

Gyöngyházfehér álmok

A képeken látható első példányt, a Cizeta-Moroder V16T prototípusát fényűző premieren mutatták be 1988. december 5-én Los Angelesben, ahol Jay Leno volt a műsorvezető, és Moroder még egy zenét is szerzett külön erre az alkalomra. Az első prototípust utána 1989-ben még kiállították a Los Angeles-i és a genfi autószalonon is, ahol az egész világ megismerhette a Cizeta-Moroder nevét, és a fantasztikus 16 hengeres motorját.

A világpremiernek megadták a módját, Moroder tudta, hogyan kell show-t csinálni
A gyöngyházfehér színű, vörös bőrkárpitos prototípus teljesen működőképes volt, de több ponton is különbözött a későbbi sorozatgyártású V16T-től.

A lényeges eltérések közé tartoznak a nagyobb oldalsó légbeömlők, a különböző lámpák és visszapillantó tükrök, valamint a teljesen egyedi belső tér: a műszerfal, a középkonzol, a kormánykerék, az ülések és az ajtóbelsők is eltérnek a későbbi szériamodellektől.

Giorgio Moroder a bemutatója után megtartotta a prototípust, előbb egy raktárban tárolta, majd úgy döntött, hogy forgalomba helyezteti. Jay Leno tanácsára Bruce Canepa kaliforniai műhelyébe küldte, ahol elkezdődött a helyreállítása. Canepa csapata úgy találta, hogy

bár a prototípust teljesen működőképesnek szánták, néhány részletén nem ártott javítani, mielőtt valóban használatba veszik,

így került például hővédő burkolat az üzemanyagtartály köré.

Giorgio Moroder mostanáig megtartotta az első prototípust

Ritkább a ritkánál

A képeken látható prototípus az egyetlen, amelyik a Cizeta-Moroder nevet viseli, és Giorgio Moroder most úgy döntött, hogy megválik tőle, a szuperautóra az RM Sotheby’s arizonai aukcióján lehet licitálni. Nem túl gyakori, hogy eladóvá válik egy Cizeta, a legutóbb például a brunei szultán számára épült, alig használt kék példányt lehetett megszerezni 725 ezer dollárért, míg Moroder saját autójának értékét 1,2 millióra becsülik, végül 1,36 millió dollárért kelt el, ami több mint 430 millió forintnak felel meg.

Sosem használták ezt a 16 hengeres olasz szuperautót

A brunei szultán gyűjteményéből eladó a Cizeta V16T.

Az utolsó Cizeta lett a Fenice Spyder, amivel 2003-ban készültek el

Az összetett felépítés és a gyártás nehézségei miatt végül összesen tíz példány készült el a prototípussal együtt, a tavaly elhunyt Claudio Zampolli mégis elégedett lehetett, hiszen

az álma, hogy egy saját tervezésű egzotikus szupersportautót építsen, végül valóra vált, az eredmény pedig a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legizgalmasabb álomautója lett.

A lenyűgöző dizájnjával, hihetetlen motorjával és különleges sztorijával a V16T a mai napig felkelti a figyelmet.

16 hengerrel támadna fel a Cizeta

Nemrég újra szárnyra keltek a hírek a Cizeta felélesztéséről, amit ezúttal a Németországban élő olasz üzletember, Antonio Mandelli tervezget, zenei producer helyett pedig ezúttal a Deutsche Bank támogatná meg 40 millió euróval. A projekt érdekessége, hogy a modern változat megtartaná az eredeti 16 hengeres koncepciót, pedig manapság mennyivel egyszerűbb lenne egy teljesen elektromos hajtású szuperautót építeni! Az első prototípus állítólag már a kilométereket falja, Mandelli azonban kivárja a bejelentéssel azt, hogy az eredeti Cizeta formatervezője, Marcello Gandini is áldását adja az autójára – ezzel bizonyára azt a kellemetlenséget szeretné elkerülni, amit a Countach felélesztése kapcsán kapott a nyakába a Lamborghini a neves dizájnertől.

(Képek: Getty Images, RM Sotheby's)

Ez is érdekelhet:

A legelképesztőbb autókat szerelték 16 hengeres motorral

Akik mertek nagyobbat álmodni a V12-nél.

18 éves és 18 hengeres a legelső Bugatti Chiron

Már a Veyron előtt ezen a néven tette le a névjegyét a Bugatti egy 18 hengeres szuperautóval.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szinte alig látszik, olyan apró a Renault Emblème ökológiai lábnyoma

Meglepően sokat ment egy feltöltéssel a Volkswagen ID.7

Annyira menő a Renault Estafette furgon, hogy szinte megkívánod majd a munkát

További cikkeink a témában