Az expilóta szerint nem is kérdés, hogy a német pilóta idén elveheti a csapattársától a győzelmi koronát.

Habár kétség nem fért ahhoz, hogy idén is a két mercedeses között fog eldőlni a világbajnoki cím, év elején még úgy látszott, hogy ez újra Lewis Hamiltoné lesz majd. Azonban az utóbbi futamokon Nico Rosberg szépen ledolgozta a hátrányát, és újra éles harcban van az elsőségért. David Coulthard, korábbi pilóta azonban még akkor sem kételkedett Rosbergben, amikor még jóval le volt maradva a bajnokságban.

Hamilton, az aktuális címvédő próbálta úgy beállítani magát, mint aki az elsőszámú pilóta a csapatnál, de Coulthard úgy véli, hogy Rosberg soha nem is volt és nem is lesz másodszámú pilóta. Amíg Rosberg hihetetlenül gyors és profi, az emberek hajlamosabbak inkább Hamiltonra figyelni, hiszen a brit celebéletet él, gyémánt fülbevalókkal rohangál, és arany fuxokat akasztgat a nyakába. A skót szerint mindkettő jó pilóta, de a legnagyobb különbség köztük a pályán kívül van.

A csapatfőnök, Toto Wolff is egyetért azzal, hogy Rosberg minden kétséget kizárólag érett a világbajnoki címre:

„Ha jó kedve van, kiegyensúlyozott, nyugodt és motivált, akkor ember legyen a talpán, aki le tudja győzni. Nem fogunk beleszólni a csatájukba, ezt nekik kell megvívniuk. A Mercedes, mint márka is veszítene a presztízséből, ha csapatutasítást alkalmazna, és a Forma-1-re sem vetne a legjobb fényt.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.