1973-ban készült el ennek a Ferrari 365 GTB/4-nek a Competizione versenyváltozata, ami azonban még sosem látott igazi versenypályát. Ezért is maradhatott fenn ilyen makulátlan állapotban, mint ahogyan most kínálják eladásra.

Mindene megvan ennek a Ferrarinak, ami egy hetvenes évekbeli versenyautóhoz kellett. A motorházfedél alumíniumból készült, a sárvédőket pedig kiszélesítették, hogy elférjenek alatta a szélesebb abroncsok.

Belül kagylóülés és bukócső jelzi, hogy ez a Ferrari készen áll a versenyzésre, 4,4 literes V12-es motorja 450 lóerőt mozgósít. Nem véletlenül Daytona a neve, hiszen ilyen típussal szerezték meg a 24 órás daytonai verseny első három helyét 1967-ben.

Így, ahogyan van, készen áll arra, hogy bármelyik veterán rali közönségét levegye a lábáról. A Hexagon Classics kínálja eladásra, és bár az árát nem közölték, szinte biztos, hogy egymillió dollár körüli összegért talál új tulajdonosára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés