Lehet, hogy a végén még valódi izgalmakat hoz a Monacói Nagydíj?

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

A Monacói Nagydíj évek óta megosztja a szurkolókat és a szakértőket is, hiszen a monte-carlói pálya a versenynaptár egyik legszűkebb és legtechnikásabb helyszíne, ami így sajnos nem a látványos előzésekről híres, hanem inkább arról, hogy aki az élről rajtol, az jó eséllyel meg is nyeri a futamot. Sokan egyre unalmasnak tartják, sőt, vannak, akik már azt szeretnék, ha kikerülne a Formula–1-es versenynaptárból – és pontosan  emiatt hoztak most egy szokatlan újítást a hétvégi futamra, ami igazi stratégiai csavart ígér:

kötelező lesz három különböző gumikeveréket használni, nem csak kettőt, mint máskor. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek legalább két kerékcserét be kell iktatnia a verseny alatt, és ez az esős körülményekre is vonatkozik

– ez nagy változás, hiszen a szabály egyébként lehetővé teszi a versenyzőknek, hogy nedves időben akár egyetlen szett esőgumin teljesítsék a versenytávot.

Aki pedig nem tartja be ezt az új szabályt? Azt kizárják a versenyből. Illetve abban az esetben, ha a monacói futamot megszakítják és nem indítják újra, 30 másodperc időbüntetést kap az a versenyző, aki nem használt legalább három szett gumit, emellett további 30 másodperc büntetés jár annak, aki csak egy szett abronccsal teljesítette a megszakított és újra nem indított versenyt.

(Forrás: Racefans.net, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nehogy lemaradj a Monacói Nagydíjról!

Jön a szezon hetedik futama. Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt és a szabadedzéseket.

A McLaren szemet vetett Verstappenre

Jelenleg ez hatalmas igazolásnak tűnne.

A Mercedes pilótája a Ferrarinál? Nem kizárt

Valószínűleg kevés F1-es pilóta tudna nemet mondani a Ferrari hívására.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

A BMW a fenntarthatóságot is az előnyére fordítja – és a debreceni iX3 a jövőjének a kulcsa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
46% Nem
8% Már voltam idén külföldön nyaralni