A Formentor után máris itt a Cupra második saját típusa, a Tavascan. A Seat önállóvá vált sportmárkája izgalmas formájú tanulmányautót mutatott be, ami a Tesla Model Y-nak is riválisa lehet.

A Cupra sokáig a Seat sportmárkája volt, de nemrég önállóvá vált, az első típusa az Ateca izmosított, 300 lóerős kiadása volt.

A márka tervei közt saját modellek is szerepelnek, az első ilyet Formentor néven mutatták be, és a konnektorról tölthető hibrid már jövőre gyártásba kerül. Most pedig máris itt a második újdonság.

A neve egy katalán falvacska után Tavascan, és egy sportos formájú, teljesen elektromos hajtású crossoverről van szó.

Nem olyan terepjárós külsejű, mint az Ateca, annál sokkal izgalmasabb, mintha egy sportkupé lenne 22 colos kerekeken. A szűkre húzott fényszórókkal, széles hátsó lámpával és egészen újszerű orral a Cupra márka új arculatát keresik.

Sportos hangulatú a belső tér is, ahol négy kagylóülést találsz,

minden felületet Alcantara, bőr vagy szénszálas anyag borít. A vezető képernyője 12,3 colos, és középen ott egy 13 colos érintőképernyő, amit az utas is kényelmesen kezelhet. Minden utas telefonjának van hely, és a hangszórókat is nagy gondossággal helyezték el.

A Tavascan pedig olyan sportosan megy, mint ahogyan kinéz.

Az első és a hátsó kerekeket is elektromotor hajtja, a kombinált teljesítmény 306 lóerő, amivel 6,5 másodperc alatt gyorsul százra. A padlóba épített akkumulátor 77 kilowattórás, amivel 450 kilométert lehet megtenni egy feltöltéssel. A gyártásáról még nem esett szó, de nem lennénk meglepve, ha néhány éven belül valami hasonlóval jönne ki a Cupra.

Ez is érdekelhet:

Két vad Cuprával nyílt meg az egyetlen magyarországi Cupra-márkakereskedés

Egyelőre egy saját modell a kínálat, de felhúzták kettőre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
28% Nem, tök jó, hogy van.
50% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés