Azóta szenved az ausztrál.

Daniel Ricciardo a 2018-as idény végén hagyta el a Red Bullt – mert nem akart Max Verstappen árnyékában élni – és igazolt a középmezőnybe tartozó Renault-hoz, hogy majd két évvel később, idén már a McLarennel versenyezzen.

A McLaren csalódott Daniel Ricciardóban

Ennél többet várnak tőle. Jogosan?

A csapatváltások nem jöttek be az ausztrálnak, aki mára – ha csak az eredményeit nézzük – toppilótából egy középszerű versenyzővé csúszott vissza. Ricciardo természetesen már megbánta, hogy elhagyta az osztrák istállót, ezt pedig az RB csapatfőnökének, Chris Hornernek is bevallotta:

„Amikor bejelentette, hogy elhagyja a Renault-t, felhívott engem a tavalyi leállás során, és emlékszem, azt mondta, hogy »most valószínűleg azt gondolod, hogy én megmondtam, és igen, megmondtad«. De ez egy olyan döntés volt, amit úgy érzett, hogy meg kell hoznia”

– mondta Horner, aki azt is elárulta, hogy számára szomorú látni ennyire szenvedni Ricciardót.

Eközben...

Úgy tűnik, megvan Verstappen csapattársa 2022-re

Állítólag már csak a szerződés időtartama a kérdéses.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés