A Nissan-sportautók történetét indította el ez a Datsun, amit nem hagytak meg gyári állapotban, a GM-től származó V8-as motort szereltek bele.

1969-ben jelent meg a Nissan első igazi sportautója, ami Datsun 240Z néven legendává vált, nemcsak a formája, hanem a soros hathengeres motorja és a vezethetősége miatt is. Ez a példánya az első szériából származik, 1972-ben készült, és mint látod, nem maradt szériaváltozat, már a nyolcvanas években alaposan átépítették.

Már akkor is divat volt mindenbe amerikai V8-as motort építeni, és most ez a Datsun sem kerülte el az átváltozást.

A 150 lóerős japán hathengeres helyére nemrég a General Motorstól származó 5,7 literes V8-as került, hatfokozatú kézi váltóval. A teljesítménye több mint 400 lóerő, képzelheted, hogyan megy vele ez a könnyű kis japán sportkocsi.

Az izmosított Datsun 240Z látványra is tökéletes,

amiről a szélesített sárvédők, az első légterelő és a hátsó szárny gondoskodik, meg a Candy Red fényezés, ami szintén nemrég került rá egy kaliforniai műhelyben, ahol felújították. A sportkocsit modernizálták is, LED-es fényszórók és érintőképernyős hifi került bele, hogy akár mindennap kényelmesen használható legyen.

A felújítás óta még száz kilométert sem ment a 240Z, ami most árverésre került a Bring a Trailer oldalán, a licitje jelenleg 9 ezer dollárnál tart, ez körülbelül hárommillió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.