Mert eddig persze csak ezért nem nyerte sorra a kupákat a brit.

A McLaren elnöke, Ron Dennis szerint Jenson Button sokkal jobban fog teljesíteni úgy, hogy már tudja, mi lesz vele jövőre. Buttonnek idén jár le a szerződése, és az olasz hétvégén bejelentette, egy évre visszavonul a versenyzéstől. A csapata 2018-ra pedig fenntart neki egy helyet, ha esetleg vissza szeretne térni.

Habár Buttonre elmondása szerint nagyon ráfér egy év pihenő, a főnöke, Ron Dennis szerint eddig azért nem tudta a maximumot autózni, mert nem volt biztos a jövőjét illetően, és most sokkal felszabadultabb és jobb lesz.

„Mindenki tervezi a jövőjét, és ha nem vagy 100%-ig biztos benne, hogy mi fog veled történni, akkor az el fogja vonni a figyelmed a versenyzéstől. Nem azt mondom, hogy eddig nem teljesített jól, de sokkal jobb lesz így. Úgyhogy úgy gondolom, a következő futamokon egy megújult Jensont láthatunk majd.”

„Persze nekünk is javulnunk kell, mert nem ott vagyunk, ahol szeretnénk lenni, és az autóra ráfér még jó pár frissítés, de a következő pályákon sokkal erősebbek szoktunk lenni, mint az eddigieken.”

Button jelenleg a 15. a tabellán 17 ponttal, a csapattársa, Fernando Alonso viszont már 30 pontnál jár.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés