Irdatlan nagy népszerűségre tett szert a Dodge izomautójának csúcsváltozata, a Challenger SRT Hellcat, amely 707 lóerős teljesítményével valóban lesöpörte az összes konkurenst a pályáról. De úgy tűnik, ez sem volt elég, mert jön a még erősebb Demon.

Nem ül a babérjain a Dodge, hiszen azok után, hogy a Challenger legerősebb, 707 lóerős változata rövid időn belül új referencia lett az izomautók piacán, máris a következő nagy dobáson töri a fejét. Most pedig azt is elárulták, hogy a Hellcat után következő csúcsmodell Demon néven érkezik.

Tavaszig összesen tíz darab előzetes videót tesznek közzé, amelyeken fokozatosan mutatják meg, mire kell számítanod. Az első filmen még csak a neve és az érkezés ténye derült ki, de a díszlet és a látványvilág bármelyik hollywoodi képregény-adaptáció előzetesének elmenne.

Most egy kicsit többet is elárultak a Demonról. A második, nem kevésbé látványos videóból kiderül, hogy az eddigi két tonnánál könnyebb lesz a Challenger új csúcsmodellje. A premiert az áprilisi New York-i autószalonon tartják, de addig még néhány videóval melegítenek be rá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.