Az öregúr kijelentette, hogy idén már nagyon nem akar Mercedeseket látni a dobogón.

Bernie Ecclestone úgy nyilatkozott, hogy a Mercedes dominanciája senkinek sem jó, ezért ebben az évben végre véget kell vetni az egésznek.

A német csapat játszi könnyedséggel húzta be a legutóbbi két egyéni és csapatvilágbajnoki címet, hiszen Lewis Hamiltonnak idén sem akadt legyőzője, és már három futammal a vége előtt a koronájában parádézhatott.  Mivel a szabályok nem nagyon fognak változni jövőre sem, ezért eléggé sanszos, hogy 2016-ban is folytatódik a Mercedes dominancia, de Ecclestone szerint az még a Mercedesnek sem lenne jó buli.

„Nem, még a Mercedesnek sem tenne jót még egy év dominancia” – árulta el a Tiroler Tageszeitungnak az F1 CEO. „Nem jó a közönségnek, nem jó senkinek sem. Nagyon remélem, hogy lesz idén egy versenyképes csapat, akik átveszik az irányítást.”

„Remélem, hogy a Ferrari tényleg előre tud még jobban lépni. Találnunk kell valakit, aki letaszítja a Mercit a trónról.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.