Szerinte erre már korábban szükség lett volna.

Bernie Ecclestone szerdán adott ki egy nyilatkozatot, miszerint még mindig azon dolgozik, hogy javítsa a show-t a Forma-1-ben. A kereskedelmi jogok tulajdonosa Interlagosban, Brazíliában beszélt erről, ahol majd a következő heti versenyhétvége kerül megrendezésre, bár most sem lesz különösebb jelentősége, ugyanis már eldőlt mindkét világbajnoki cím sorsa.

Ecclestone egyetért azzal, hogy a 2015-ös idény túlságosan egyoldalú lett.

"Pár dolgot meg kell majd változtatnunk, ha szeretnénk, hogy az embereket újra érdekelje, hogy mi történik a futamokon. Sokkal meggyőzőbb show-t kell a nézőknek adnunk, mint a mostani. Emlékszem, hogy a McLaren szintén ennyire domináns volt a nyolcvanas években, de akkor még két pilótájuk versenyzett a címért, és adta az izgalmakat."

"Bizonyos szempontból Lewis (Hamilton) annyi figyelmet kap, hogy már senki másra nem marad az emberek figyelméből. Biztos vagyok benne, hogy ez 2017-de javulni fog. Előfordult már az, hogy a világbajnoki cím már két-három futammal a vége előtt eldőlt, ez nem újdonság, láttuk már Vettelnél és Schumachernél is, de ilyen szinten még soha, mint Hamiltonnál."

"Nem érdekel, ha az évnek azért van hamarabb vége, mert a Mercedes ennyire jó munkát végzett, de úgy gondolom, hogy Nico (Rosberg) sokkal, de sokkal jobb munkát is végezhetett volna idén. Láttuk Mexikóban, hogy milyen könnyen nyerte meg a futamot, és biztos vagyok benne, hogy Interlagosban is így akar majd versenyezni, de ez már kicsit késő, előbb kellett volna."

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés