Az öreg nem támogatja a biztonsági újítást.

Még év elején kezdtek el a csapatok kísérletezni komolyabban a zárt, félig zárt pilótafülkékkel, ugyanis egyre nagyobb igény van a Forma-1 biztonságosabbá tételére. A legtöbb támogatást kapott dizájn a halo megoldás lett, ami lényegében egy y alakú keret a pilóta feje fölött, ami a repülő elemeket szeretné kint tartani a fülkéből, valamint az autó fejjel lefelé fordulása esetén a pilóta fejét védené.

A pilóták és csapatfőnökök között azonban egyelőre nincs egyetértés, sokan arra panaszkodnak, hogy zavarja a versenyzőt a látásban, így egy szavazás dönthet majd arról, hogy meg is valósítják-e a terveket, vagy sem. Az ellenzők között az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosát, Bernie Ecclestone-t is megtalálhatjuk.

„Nincs erre az egészre szükségünk, mert nem tenne jót. Sokkal több gondot fog okozni, mint amennyit hozzárak a biztonsághoz” – nyilatkozta az öreg a Telegraph-nak.

Ecclestone szerint azonban az FIA nyerhet a kérdésben, akik ezt az egészet kitalálták. A szervezet még arra is vette a fáradtságot, hogy egy prezentáción mutassa be a pilótáknak, hogy ütközés esetén milyen sokat védene a halo.

„A legtöbb pilóta nem szeretne videókat látni arról, ahogy összetörik az autója. Rajtunk áll a döntés, a csapatok majd megszavazzák, ha szükségük van rá.”

Ha esetleg a csapatok nemmel szavaznának, elképzelhető, hogy az FIA felülírja biztonsági okokra hivatkozva a döntést, és mégis bevezeti.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés