Mutattunk már jó néhányat az egykori Szovjetunió sufnijaiban és műhelyeiben házilag készült autókról. Jó hírünk van: a rendszerváltás ez ügyben csak annyi változást hozott, hogy már nyugati autók is alapul szolgálhatnak. A kreativitás viszont a régi.

ZiL 130 RT

A ZiL 130-as színe a Lihacsov Autógyár, sőt az egész szovjet teherautó-gyártás történetében új fejezetet nyitott: korábban csak katonai zöld teherautók készültek a Szovjetunióban, a 130-as viszont békés, kék-fehér színben készült. Formája pedig annyira barátságos, amennyire csak egy V8-as benzinmotorral szerelt, üresen bő négytonnás monstrum a hatvanas évek elején lehet, de azért lehet fokozni a vidámságot. Például narancssárga pickuppá alakítással.

A kreatív alkotó, Romario Bodnar a látványos karosszériamunka mellett a műszaki tartalmon is finomított, egy 4,2 literes, V6-os Ford-motort épített az eredeti helyére, de aztán rájöhetett, mégiscsak jobb egy V8-as, ezért egy 5,2-es Moparra cserélte a Ford-blokkot. Az 500 lóerő legalább kerek szám.

Lexus LS 400 – Volga M21

A GAZ–21, magyarul a Volga elég szép, de nem azért csinálták, hogy nézegetni lehessen, hanem hogy ott is lehessen használni, ahol úti cél van, csak út nincs – a nagy hasmagasság viszont nem tett jót az arányoknak. Mennyivel jobban nézni ki szélesebben, laposabban!

Hogy mennyire, azt ez a példa mutatja: tulajdonosa bevallása szerint mindig is szerette a Volgákat, de kényelmes és megbízható kocsit akart, a feltételek együttes teljesülését pedig úgy oldotta meg, hogy egy LS 400-as Lexusra dolgozta rá a Volga stíluselemeit. Nem tudjuk, ő hogy volt vele, mi meglepődtünk, mennyire harmonikus lett az eredmény.

Ford Sierra offroad

Elég elpusztíthatatlan darab a Mondeo elődje, a Sierra, de azért jobb nem feszegetni a határokat. Inkább aláépíteni egy fél UAZ-t, és beletenni egy szintén elnyűhetetlen, háromliteres Mercedes dízelmotort, majd személyautós kényelemben elmenni vele. Bárhová.

Moszkvics 401 – BMW E36

Ha úgy vesszük, tulajdonképpen három márka is fellelhető a végeredményben, a Moszkvics 401, az első Moszkvics ugyanis elég speciális módon született: a háború után a győztes szovjetek jóvátételnek becézve vagonokra rakták a brandenburgi Opel-gyár gépeit, tervrajzokat és néhány mérnököt, majd Kadett-alapokon beindították a moszkvai kisautógyártást. Ezek a tények persze a legkevésbé sem hatották meg Jenaj Vlaszovecst, aki éveken át könyörgött nagyapjának, adja már oda neki a régóta nem használt Moszkvicsát.

Mire meggyőzte, rájött, hogy nagyon zavarja a 190 centis karosszériamagasság, meg valami egyedire vágyott – az túlzás, hogy innen már nyilvánvaló volt, egy E36-os kupé BMW-t is fel kell használnia a projekthez, de végül ez történt. Az unoka minden munkafázist maga végzett, ennek tükrében igazán nagy szó, hogy az eredmény kifejezetten jól néz ki, a 192 lóerős sorhatosnak hála pedig nem csak nézni lehet öröm a kék-fehér kupét.

GAZ–21 Concept

A végén még kiderül, hogy minden idők egyik legjobb tuningihletője az első Volga, és nem csak akkor, ha Lexust rejtenek bele.

A GAZ–21 Concepten inkább csak a stíluselemei jelennek meg, az alapokat egy Toyota Crown adta, de persze egyedi megoldásokat is láthatunk bőven az egészen jól sikerült, ötméteres, 1,8 tonnás, 370 lóerős böhöm kupén.

Mitsubishi Eclipse – Lamborghini Reventon

Hogy juthat valakinek eszébe a Mitsubishi Eclipse jellegtelenül ívelt karosszériájáról egy élekkel határolt Lambo Reventon? Rejtély, de egy jól öltözött ukrán fiatalembernek, Alexander Stupkinnak ez ugrott be róla, és nem is maradt meg fantáziálásnál vagy Photoshop-trükköknél, hanem tényleg átépítette a kocsiját.

A motor ugyan csak 2,4 literes az olasz sportkocsi 6,5 litere helyett, az arányok sem tökéletesek, cserébe két üléssel többet tud a Mitsubishi-alapú ukrán Lambó.

Valentina

Az erősen Mercedes–Benz SLR McLaren-ihletésű járgány kilóg valamelyest a többi egyedi remekmű közül, ugyanis a képeken még nincs teljesen kész, de aki Moszkvics, Volga, BMW és még ki tudja milyen alapokra egy kissé mocsaras garázssoron ilyen járművet képes alkotni, annak jár a tizenöt másodperc hírnév.

Maxim Abramovics képes rá, szerető férjként ráadásul feleségéről nevezte el, aki azért – reméljük – harmonikusabb jelenség az autónál.

M–66

Állítólag 140 km/h-ra képes, de csak tizennyolc éven felüli olvasóinkat kérjük meg, hogy képzeljék el, milyen lehet, amikor az autópályán hátrapillantva meglátják közeledni ezt, amit a legegyszerűbb M–66-osnak nevezni.

A fülke eredetileg egy Ural teherautóé volt, de kellett rajta dolgozni bőven, hogy elnyerje jelenlegi, kissé házilagos hatású, hatszemélyes, 2,7 tonnás és 2,1 méter széles állapotát.

Zaporozsec 965 4x4

Nem ismerős a kasztni? Pedig egy Zaporozsecé, csak nem az egykor nálunk is kapható 968-as típus, hanem a 965-ös adta az alapot, ami azért nem volt a magyar utcakép néhány pixelnyi része sem, mert szovjet–magyar barátság ide vagy oda, a minőségellenőrző Kermi megtiltotta az importját.

Ez alapján bátran kijelenthetjük, hogy az UAZ-zal egyesített egyedi változat biztosan jobb minőségű a gyári kisautó-változatnál.

Pobjeda M20 Convertible

Autónak nemigen vált be a Volga elődje, legalábbis ha az ember hetvenes tempónál is tovább nyomta a gázpedált, hogy besüljenek a szelepek.

Mi a megoldás? Olyan tárgyat kell csinálni, amit nézni kell, nem használni. Egy tetővel kevesebb, egy bárpulttal több, némi piros és fehér festék és pár átható tekintetű lány a kiállításokra – kész is!

(Forrás: Drive2.ru)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában