A túraautózás eddigi legjobb magyar eredményét hozta idén Michelisz Norbi azzal, hogy vb-ezüstérmes lett, éppen alig lemaradva a bajnoki címről, míg egy másik sorozatban a saját csapata megnyerte a bajnokságot. Jövőre ez a két sorozat egyesül.

Nincs többé túraautó-világbajnokság, legalábbis abban a formában, ahogyan eddig ismertük. Az előző években sok izgalmas küzdelmet és nagyszerű bajnokot hozott a WTCC, számunkra mégis azért volt érdekes, mert itt láttuk egyre feljebb jutni Michelisz Norbit, aki két privát bajnoki cím után egészen a gyári pilótai ülésig és a világbajnoki ezüstéremig jutott.

Sok gyártó is részt vett a sorozatban, régebben az Alfa Romeót és a Seatot, a BMW-t és a Hondát is láthattuk versenyezni, aztán a Chevrolet, majd a Citroën uralta a bajnokságot, az utóbbi években azonban a gyártók többségének kiszállásával már csak a Honda és a Volvo maradt meg gyári csapatként. Ezért jövőre átszervezik a szériát, a jelenlegi formájában megszűnik a WTCC.

A háttérben ugyanis szépen fejlődött egy másik sorozat, és ennek a szabályait veszi át jövőre az új széria. A TCR-ben futó versenyautók valamivel szerényebbek, de még így is elég izgalmasak, és csak privát csapatok indíthatják őket, így nem fordulhat elő, hogy esélytelenül kell küzdeni a gyári óriások ellen, mint ahogyan azt Michelisz is sokszor megtapasztalta.

Az új sorozat neve WTCR lesz, utalva arra, hogy a TCR-ben látott autók indulhatnak rajta, és világbajnokság helyett világkupa lesz. Minden másban azonban éppen olyan profi szervezésre számíthatsz, mint eddig. A hírek szerint négy kontinensen, tíz helyszínen versenyeznek majd 2018-ban, és minden hétvégén három futam is lesz.

Még nem tudni, hogy a Hungaroring is a helyszínek között lesz-e, de a magyar pilóták és csapatok érdeklődését látva lenne értelme. Michelisz Norbi már az idei szezon végén bejelentette, hogy szeretné befejezni azt, amit elkezdett, és ez csak azt jelentheti, hogy a WTCR-ben is bajnoki címre törne. Jó esélyekkel, mert saját csapata, a M1RA idén bajnok lett a TCR-ben.

Michelisz versenyzője, a 18 éves Tassi Attila pedig a pilóták között a második helyet szerezte meg a TCR-ben, ezért jövőre kedvező helyről indulhat. A Norbit kinevelő Zengő Zoltán csapata is bejelentette, hogy indulna az új szériában: idén két Hondával láthattuk őket a túraautó-világbajnokságban, kevesebb sikerrel, de a TCR-ben is ott voltak, és jövőre akár négy Audit is indítanának. Alig várjuk!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés