A katasztrofális motor miatt pattanásig feszült a húr a McLaren és a Honda között.

Az első barcelonai teszthéten elég komoly gondokkal kellett megküzdenie a McLarennek, kiderült, hogy az új autó, a MCL32 olajtartályának rossz a konstrukciója, és egy ismeretlen hiba miatt még motort is kellett cserélni.

Ez a kálvária a második, azaz az utolsó előszezoni F1-es teszten is folytatódott: Stoffel Vandoorne ugyan tudott körözni, de megint erőforrást kellett cserélni az autóban, ami nem kis feszültséget okoz csapaton belül, illetve a McLaren és a motorbeszállító Honda között.

Az istálló versenyfőnöke, Eric Boullier szerint ezzel még nagyobb nyomás került a csapatra, amit igyekeznek a Hondára is rátolni, hiszen ők felelnek a motorért. Ennek ellenére nem gondolkoznak a szakításon, hosszú távú szerződésükre szeretnének építeni.

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj vészesen közeleg: március 26., eddig kellene egy épkézláb autót rakni Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne alá.

Erről az autóról lenne szó:

Alonso McLarenje nem annyira pofás, de két dologban is különleges
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni