Dupla bejelentést tett a Mercedes.

Ahogy legutóbb, most sem siette el Lewis Hamilton és a Mercedes a brit pilóta jövőjének tisztázást, ma, a hétvégi Olasz Nagydíj sajtónapján azonban a csapat bejelentette, hogy a 38 éves hétszeres világbajnok újabb két évvel, azaz a 2025-ös szezon végéig meghosszabbította az eredetileg idény végén lejáró szerződését:

A Mercedes egy másik bejelentést is tett, ugyanis kiderült, hogy a csapat másik pilótája, George Russell is maradni fog még egy darabig az istállónál, merthogy már az ő új szerződése is akkor jár le, amikor Hamiltoné – a fiatal brit eredeti kontraktusa még a következő idényre is érvényes volt, vagyis ő „csak” egy évet kapott:

Mindez azt jelenti, hogy a Mercedest változatlan pilótapárossal láthatjuk majd versenyezni a következő két szezonban.

(Fotó: Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Verstappen megkapta a Herendijét, mindenki boldog

Pedig Lando Norris is ott volt az átadáson.

Pérez elárulta, mennyire nehéz Verstappen csapattársának lenni

„Meglepő”, ezt „nem is gondoltuk volna”.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
33% Igen, de csalódás volt.
15% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés